Századok – 1911
Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - I. közl. 10
KÉT KÖZÉPKORI SÓBÁNYA-STATUTUM. 19 könnyebben és gyorsabban eladhassa.1 Vagy még jobb példa ennél, midőn 1419-ben Zsigmond király Márton örmény (Martino armeno) budai polgárnak Kassán nagyobi) mennyiségű sót adományozván, megtiltja a kassaiaknak, hogy addig, a míg Márton a maga sóját el nem adta, sót árulni ne merjenek. Ezzel a király egyúttal a kassai sókamara működését is megbénította.2 1439-ben pedig Albert király, Zsigmond király éppen most ismertetett statútuma szellemének ellenére, olyan rendeletet intéz a mármarosi sókamaraispánhoz, hogy a huszti, técsői és szigeti plébánosoknak azon só eladását, melyet a sóvágóktól kapnak, engedje meg, »teque de cetero de redemptione seu emptione ao receptione predictorum salium ingerere seil intromittere« ne merje.3 Még tovább megy I. Ulászló király, midőn 1444-ben kelt oklevelében Farnasi Dénesnek, Hunyadi János zászlótartójának és hozzátartozóinak azt a kiváltságot adományozza, hogy évenként a tardai királyi sóbányákból saját költségükön négy tömény sót bányászhatnak ki, »ac in usus eorum convertere ac ubique intra limites regni nostri, demptis locis camerarum salium nostrorum semper de anno in annum vendere et venditioni exponi facere valeant atque possint«.4 1472-ben I. Mátyás király Eperjesen a sókamarát egyenesen feloszlatja és megengedi a város lakosainak, hogy ott vegyenek sót, a hol akarnak, azonban lengyel sót be nem hozhatnak.5 Előfordúl az az eset is, hogy a sókamarás a maga szakállára ad az idegen sóval élésre engedelmet. így pl. 1471-ben Váradi László kassai és eperjesi sókamara-viczeispáii megengedi a bártfaiaknak, hogy Szent János napjáig lengyel sót használhassanak.6 Tudjuk, hogy pl. az ország tisztviselői »sallarium« fejében sót is kaptak, azonban ahhoz, hogy ezt eladhassák, külön királyi engedélyt kellett kérni. Ilyen engedélyt a XV. században már sűrűn kellett osztogatni, mert egy 1499—1511 körűi való formulé s-könyvben külön oklevélformulát, »annuentia«-t találunk arra, »ut sales, quo pro sallario dant, libéré vendere possint«.7 b) Az 1492. évi XXX. törvényczikk behozatala után, mely kimondta, hogy a sóbányák »solius regiae maiestatis dominio et usui reservatae essent«, még arra is tartozott a sóbányakamara ispánja és a kamarás ügyelni, hogy magánsóbányákból só for-1 M. O. 0. L. 9881. - Kassa város nyilvános levéltára 18082. szám. 3 M. O. D. L. 13358. 4 M. O. D. L. 30808. 5 1472 április 8. Eperjes város levéltára 383. szám. 6 Bártfa város levéltára. 7 Magyar Nemz. Múzeum kézirattára: Cod. Lat. 321. 2*
