Századok – 1911

Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - I. közl. 10

KÉT KÖZÉPKORI SÓBÁNYA-STATUTUSI. 17 bíróság és e között valami összefüggés, a mi valószínű lehet, mert hiszen sóvágókról volt mindig szó. Hogy melyek voltak azok az ügyek, a melyek egyenesen •a sóbányakamara ispánjának vagy kamarásának hatáskörébe tartoztak, taxatíve felsorolni nem tudjuk, noha ilyenféle felsorolás egykori létezését sejteti velünk Anna királynénak 1504 május 14-én kelt és a mármarosi öt magyar koronaváros számára kiadott szabadalomlevele.1 Arról, hogy a mármarosi sóbányakamara ispánjának hazánk középkori bírósági szervezetében milyen helye volt, továbbá hatáskörét, illetékessége terjedelmét, a bírói széke előtti eljárás módjának, formáinak kérdését illetőleg, továbbá lehetett-e tőle és ha igen, hova, fellebbezni ? stb. az adatok hiányánál fogva — sajnos — pontos és bővebb felvilágosítást adni nem tudunk, azonban talán az ezen tárgyra vonatkozó szélesebb körű kutatások segélyével ezen kérdéseket vagy legalább ezeknek egy részét még meg lehet világítani. Az 1435. évi statutumból látjuk azt, hogy a sóbányakaniara ispánja büntető (vér-) hatalommal és közigazgatási bíráskodási joggal is fel volt ruházva, a melyekről a következőkben lesz szó. 3. Bár az 1435. évi statutum csak három esetet ismer, a midőn a sóbányakamara ispánja büntető hatalmát gyakorolja, valószínű, hogy őt a vérhatalom általában megillette. Következtetjük ezt azon körülményből, hogy a statutum nem mondja ki implicite azt, hogy a kamaraispán csakis ezen három adott esetben élhet vérhatalmi jogával, máskor pedig nem, hanem csak körülírja, hogy az adott esetekben milyen büntetési nemet tartozik az ispán alkalmazni, vagy pedig egyenesen az ispán vagy kamarás tetszésére bízza, hogy pl. a szökevény só vágó val szemben milyen büntetési nemet alkalmazzon. Szóval, nem itt adja meg a király a vérhatalmat az ispánnak, hanem — úgy látszik — azt már hivatalával együtt elnyeri és az itt fel nem sorolt egyéb bűnesetekben úgy ítél, a hogy azt az ország törvényei és jó szokásai megszabják. Hogy az ispánnak és kamarásainak vérhatalma volt, azt igazolja a mármarosi helységek közül valamelyiknek 1540—50. körűi kelt panasza a rónaszéki kamarások ellen, melynek 9. pontjában olvassuk : »Fures, predones et malefactores in dies augescunt et crescunt, domini camerarii non fungentes suo officio, non requirunt et si nos requirere iremus, dicunt : Nos non esse comités, sed гpsosA2 1 Wenzel : Mármaros tört. 7-t. 1. 2 Országos Levéltár : Lymbus II. sor. 32. csomó 2G. Panaszirat a rónai kamarások ellen. SZÁZADOK. 1911. I. FÜZET.