Századok – 1911
Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - II. közl. 98
KÉT KÖZÉPKORI SÓBÁNYA-ST ATÜTÜM. 111 hajtott volna, ha tehát ezeket a király megszünteti, a költségeskedés is megszűnik, jövedelem pedig mégis van. Van azután arra is példa, hogy Mátyás király ott, a hol kamara volt, Kolozsváron, megengedte, hogy a sót a lakosok »sive in domibus sive in foro« szabadon adhassanak vagy vehessenek.1 Ez ismét csak egy városnak adott — mindenesetre jelentékeny -— kiváltság, de persze, mint a fenti, úgy ez is más természetű, mint II. Lajos országos rendelete. Szóval II. Lajos szabaddá téve a só szállítását és árusítását, azt az egyesek kezében egyúttal haszonhajtó üzletté, vállalattá változtatta, a mivel a só eladását eddig közvetítő sókamarákat teljesen fölöslegessé tette. A kereskedők a sóbányakamarákban a király által meghatározott áron (3 frt 100 db) beszerezték a sót, azt onnan oda, a hová akarták, elszállíthatták és — természetesen nyereséggel (illetve 3 frt + szállítási költség + üzleti nyereség) — eladhatták. Már most, hogy a kereskedők a sót tényleg akadálytalanúl szállíthassák el, a szabályrendelet ennek érdekében az intézkedések egész sorát teszi. Mindenekelőtt kimondja, hogy a kereskedők a sószállításhoz szükséges akár kis, akár nagy hajókat saját maguk építtethetik. Eddig úgy a hajóépítést, mint pedig a sószállítást a celeristák végezték el. Mit kellett tehát itt megfizetni ? A hajóépítéshez szükséges anyagot, mely pl. Tordán a sókamarának évenként száz frt ára sójába került.2 Meg kellett fizetni a hajóépítést, végűi a szállításért díjazni kellett a celeristákat. Ez utóbbi pedig szintén jelentékeny tétel volt. Ugyanis az 1552. évi sóbányajelentésből tudjuk, hogy egy tordai hajóba fért két tömény és még 2000, összesen tehát 22.000 hajósó, melynek Szegedig való elszállításáért a celeristák 90 frtot és 40 dénárt kaptak (egy tömény = 10.000 db hajósó szállítása Szegedig 42 frtba került), úgy hogy ezzel éppen 42 dénárral emelkedett a Szegedre ért só minden 100 darabjának ára. Ugyaneddig (Szegedig) 1000 db kocsi só elszállításáért 21 frt járt, a mit azonban Szapolyai 1 1481 augusztus 24-én Budán kelt oklevél. Kiadta Jakab Elek : Kolozsvár története I. k. 267. 1. Vagy v. ö. : Eperjes városának 1472-ben kapott privilégiumát, melyet fentebb már ismertettünk. Eperjes város levéltára : 383. szám. 2 1498 február 24. II. Ulászló király Megyericsei (Megyereehyei) János erdélyi kanonok kórelmére megengedi, hogy azon fa fejében, melyet a sókamarák használatára az erdélyi egyház erdejéből évenként felhasználnak és a melyekből »naves et carinas pro deferendis mittendisque salibus nostris regalibus.... facere vél veteres reficere consvevissent,« az erdélyi egyháznak »sales in valorem centum flor. auri ex camera nostra de Thorda per comités et eamerarios camerarum nostrarum singulis annis« adatni rendel. Dl. : 30943.
