Századok – 1911
Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - II. közl. 98
DR. IVÁNYI BÉLA. KÉT KÖZÉPKORI SÓBÁNYA-STATUTUM. 99 ták, hogy a -vízaknai sóbányakamarában jobb a fizetés, egyszerűen otthagyták Tordát és Vízaknára mentek, a Tordán maradottakról pedig azt mondja az emlékirat : »Cisores in eadem camera Thordensi sunt satis rebelles, ex quo sciunt in Wyzakna habere bonam solutionem«, sőt még a celeristák is rebelliskedtek, »cum quibus habui multa murmura« — mondja az emlékirat írója — »miserunt ad regem, nescitur cuiuscemodi relationem habuerunt«. Látjuk tehát, hogy a sóbányászoknak a bérjavítás elérésére irányuló mozgalmai majdnem folytonosak voltak. Azonban, hogy a túrgyűlésekhez visszatérjünk, ezekről már csak azért is fel kell tennünk, hogy a fentvázolt czélok elérésére szolgáltak, mert ha csak ártatlan eszmecsere, művelődés, szórakozás vagy bármi más lett volna a czéljuk, ebből a kamarára meg a királyra nézve tényleges kár alig háramlott volna és ez nem lett volna ok arra, hogy a király e gyűlések megtartását oly kérlelhetetlen szigorral üldözze. Már pedig ez a kérlelhetetlen szigor, a testcsonkítás, szemek kiszúrása, vagyonelkobzás sújtja mindazokat, a kik a király tilalma ellen ilyen veszedelmes gyűléseket — túrt — összehívni és megtartani vagy csak azon részt venni merészelnének. Ha vizsgálat alá vesszük a középkor büntetési nemeit, azt fogjuk tapasztalni, hogy a szigorú testcsonkító büntetéseket a vagyon ellen elkövetett delictumok megtorlására előszeretettel alkalmazták. És vájjon a jelen esetben alkalmazott volna-e a király ennyire könyörtelen szigort, adott volna-e tilalmának ilyen súlyos és embertelen sanctiót, ha nem vitális vagyoni érdeket, hanem pl. pusztán csak saját statútumának tekintélyét akarta volna azzal megvédeni ? Vagyon elleni delictummá pedig közvetve csakis úgy válhattak ezen túr-gyűlések, ha ott megbeszélték mindazon módozatokat, melyeknek alkalmazása mellett a bérmozgalom és ezzel sorsuk javítása tekintetében eredményeket és sikert érhettek el, a mi természetesen látszólag vagyoni érdekeket, a sóbányakamara jövedelmezőségét, pénzügyi egyensúlyát támadta meg. Ilyen kategorikus és szigorú intézkedések után a királynak számolni kellett azzal az eshetőséggel is, hogy a sóvágók visszarettenve a szigortól, nem lázongnak, nem gyűléseznek titokban, hanem egyszerűen, otthagyják a sóbányakamarát és mennek máshová. Azonban ettől is megfosztotta a statutum a sóvágókat, kimondván, hogy azon esetben, ha a bányászok közül valaki a jelen rendelet intézkedéseivel megelégedve nem volna, és otthagyva a sóvágást, máshova szöknék, akkor azon helység tanácsa, a hova az illető szökött, köteles őt összes javaival együtt letartóztatni és a sóbányakamaraispánnak vagy kamarásának átadni, a ki a szökevényt méltóképen megbüntethette. 7*
