Századok – 1910

Értekezések - SZENTKLÁRAY JENŐ: Bakics Pál; II. Brankovics György és Csernovics Arzén. - I. közl. 725

730 DR. SZENTKLÁRA Y JENŐ. nak, melyekre támaszkodva, politikai ambitiókra ragadtatta el magát. Időközben Brankovics György ellátogatott Konstantinápolyba. Mikor ez Apafi fejedelemnek tudomására jutott, jóhiszeműleg megbízta őt, hogy a portán szerezzen Magyarországnak jó barátokat s képviselje a szultánnál a magyar ellenzék érdekeit a Habsburgok elviselhetetlen zsarnoksága ellen. A helyett, hogy Brankovics a fejedelem bizalmas megkeresését teljesítette, vagy pedig magától elhárította volna, inkább szembehelyezkedett és galádul visszaélt vele, midőn 1673 junius 7-én Kindsberg residensnek elárulta Apafi szándékát s felkínálta szolgálatait I. Lipót császárnak a magyarok ellen, ha a császár behelyezi őt a hajdani szerb deszpoták méltóságába és javaiba, »quia isti rasciani sciunt, quod in provinciis versus Belgradum praedecessores nostri erant antea principes ipsorum.« 1687 első felében Brankovics még a keleten kalandozott. Hol Bukarestben, hol Konstantinápolyban szőtte I. Lipót számára a nagyhatalmi politikát. Lipóttól Ígéretekkel és a deszpoti méltóság diplomájával felruházva, igyekezett megszolgálni a bérencz díjat, melyet a császártól kapott. Brankovics önző izgatásainak nem csekély része volt abban, hogy Lipót 1687. febr. 8-án felhívta VII. Kalinik konstantinápolyi patriarchát, szólítaná fegyver alá kelet keresztény népeit a félhold ellen, azzal bátorítván cselekvésre az egyházfőt, hogy ebben az ügyben már teljes egyetértésre jutott Serbán Kantakuzén oláh vajdával. Kapcsolatosak ezzel az ügygyei I. Lipótnak a Radonics okirattárába felvett 1690. évi manifestumai is, melyekkel a maczedón nemzetet (gentein Macedonicam) oltalmába fogadta s császári uralmát Bulgáriára, Szerbiára és Albániára kitérj észté, megengedvén, hogy amaz országok népei harczba szálljanak a törökök ellen. Tudvalevőleg ez a fölkelés meghiusúlt a német hadvezérek tehetetlenségén és maga után vonta 1690 nyarán a török elől menekülő szerbek nagy bevándorlását Magyarország területére. dvinápolyi császári residens közvetítésével felajánlta szolgálatait I. Lipót királynak. György, az áldeszpota, ekkor már mint az erdélyi fejedelem s a magyar nemzet árulója levelez a drinápolyi residenssel. A magyarokat »hungari rebelli« néven emlegeti. Fogadja, hogy majd ha bejön az országba, •per venenum, vel alioquin mactando« fogja megszabadítani a császárt a magyar főemberektől. Kilátásba helyezi, hogy ő és nagybátyja, Sabbas vladika, ha a császár felhatalmazná őket, tekintélyes hadsereget toborzanának össze a délvidéken a magyarok ellen, mert nemcsak a délvidéki ráczság fogna hozzájuk csatlakozni, de eljönne a rácz nép Illyrikumból és az oláhok Erdélyből. Feltűnő, hogy ennek daczára Apafi Mihály 1679-ben újra megerősíté Brankovics Sabbast az erdélyi oláhok, szerbek, görögök és rutének püspökségében.