Századok – 1910

Történeti irodalom - Bayer József: Shakespeare drámái hazánkban. Ism. Váczy János 670

történeti irodalom. 671 adat sem, ha szinte csak mellékesen járulhat is tárgya egyikmásik részének bővebb ismeretéhez. Azonban mind a mellett, hogy saját búvárlata alapján oly soknemű anyagot hord fölszínre : nem merül el bennök úgy, hogy mindegyiknek arányos fontosságát kellően ki ne jelölje. Mint mondani szokás : uralkodik anyagán s nem vész a részletekbe. A búvár szorgalmához nála részint az adatok kritikájában való alaposság, részint azok elrendezésében való világosság járul. Határozott és jól kiszámított szerkezete legott tájékoztatja olvasóját a vizsgálandó kérdés, valamint az összegyűjtött anyagegész tartalmáról és köréről. S a mi szintén nem csekélyebb méltánylatot érdemel : Bayer József az irodalomtörténeti jelenségeket a művelődéstörténet keretébe tudja kapcsolni, természetesen és mintegy magától érthetőleg. Folyvást kiemeli a külföldi nemzetek műveltségének hasonló jelenségeit, s melléjök állítja a mi szellemi haladásunknak azon adatait, a melyek beszélő tanúi a magyarság fokozatos fejlődésének. S másfelől a vizsgálat alatti kérdésnek különböző szempontból érthető fontosságát is homloktérbe állítja, nyomatékosan és mély meggyőződéstől sugalmazott elfogulatlansággal. Igaza van, hogy nemzetünk a XVIII. század szellemi megújhodása korában kénytelen átvenni a nyugati népek haladásának kész eredményeit, hogy »azokkal hamarosan felfrissítsük kétségbeejtő visszamaradásban sínylődő szellemi életünket«. E rendkívüli fontosságú s messze kiható mozgalom történetének egyik legérdekesb fejezete azon törekvésekről szól, a melyek Shakespeare műveinek a magyar közönséggel való megismertetésére czélzottak s több szempontból kiváló figyelmet érdemelnek : a magyar játékszínnek a nemzetiség erősítésére szolgáló igyekezetét táplálták, a drámairodalom haladásán munkáltak s végre a művelődés általános szellemét gyámolították, mert »kapcsolatba hozták hazánkat a nyugat civihsatiójának legegyetemesebb költői lángelméjével«. A Shakespeare műveinek magyar fordítására irányuló törekvés majdnem egy egész századig tart és szoros kapcsolatban van újabbkori irodalmunk legnagyobb alakjainak, egy Kazinczy, Vörösmarty, Petőfi és Arany János működésével, hogy a többieket, a kik szintén derekasan kivették részöket e nagy munkából, ezúttal ne is említsük. S e törekvésben, mint Baver József igen helyesen kiemeli, mindvégig az irodalmi ízlés fejlesztésének nagy elve keres valósulást. E két utóbbi tekintetben is fölötte értékesnek ítéljük a szóban levő munkát. Nincs miért szégyenkeznünk azon, hogy a magyar nemzet csak a XVIII. század szellemi megújhodása korszakában kezdi megismerni Shakespeare nevét. S fölösleges ennek számos okát