Századok – 1910

Értekezések - KARÁCSONYI JÁNOS: Tomašić könyve a horvát királyság államjogáról 641

650 dk. karácsonyi jános. Hogy ezt az olasz hatás alatt álló és olasz lakosságú dalmát városok kikötötték, természetes, de abból külön horvát királyi koronázásra következtetni tudatlanság és igazságtalanság. Sajnos, hogy a bemutató koronázás szokását a magyar történetírók nem vették eddig figyelembe és így a traui, spalatoi, sebenicoi és almissai kiváltságlevelek »coronandus« szavát félreértették. En lelkiismeretesen végignéztem mindazon adatokat, a melyekből Klaic és Tomasic külön horvát koronázásra következtetnek, de azok azt nem igazolják. A traui és spalatói kiváltságlevelek — mint igazoltuk — bemutató és nem felavató koronázásra vonatkoznak. Ezeken kívül hivatkoznak arra, hogy II. István és Imre már atyjuk életében megkoronáztattak és Horvátországot kormányozták. De hol vannak a coronatus »in regem Chroatiae« szavak? Sehol. Ha tudjuk, hogy Kálmán az ő öcscse, Almos, III. Béla pedig szintén öcscse, Gyécse herczeg ellenében akarták fiaiknak a trónt biztosítani, mindjárt kitaláljuk, hogy II. István és Imre éppen nem horvát, hanem magyar (s azzal együtt horvát és dalmát) királylyá koronáztattak meg, mert nem Horvátországot, hanem Magyarországot akarták nekik biztosítani. Abból, hogy Imrét már atyja életében kétszer koronázták meg, megint nem következik, hogy az első csupán Horvátországra szólt, mert az oklevelek évszámai (1185, 1194) világosan mutatják, hogy az első koronázás Imre kiskorúságában, a másik pedig akkor történt, midőn Imre már nagykorúságát elérte. Hogy mind II. Istvánnak, mind Imrének megkoronázásuk után atyjuk Horvát- és Dalmátországot adta mintegy gyakorlóterül, az természetes, mert ez országok, bár a magyar királysághoz mint egy test tagjai tartoztak, mégis mindig külön kormányzók alatt állottak. Azon tételek igazolására, hogy a horvát királyság ügyeit a király csak horvát országgyűlésen intézheti el s hogy mind világi, mind egyházi ügyekben megtartja az ő külön törvényeit, Tomasic megint a traui kiváltságlevélre hivatkozik. De hát, mint említők, akkor más volt Dalmátország, más volt Horvátország s a dalmát városok kiváltságai nem vonatkoznak Horvátországra. A zárai 1108-iki feljegyzés írója, miután Dalmátország szabadságának biztosítását leírta, világosan megírja, hogy Kálmán király a dalmát városoknak letett eskü után »simul quoque nobiles provinciáé ad se vocavit«, vagyis a »vidék ( = Horvátország) nemeseit is magához hívta«, vagyis velük külön gyűlést tartott. Abból pedig, hogy az akkori nehéz közlekedés miatt részleges országgyűlések voltak, külön királyságra következtetni nem szabad, mert hiszen akkor külön királyság lett volna Erdély, a Tiszántúl, a Felvidék stb.