Századok – 1910
Értekezések - VÁCZY JÁNOS: Báró Wesselényi Miklós ifjúkora. - II. és befejező közlemény 617
626 dr. váczy jános. csévél járta az utat a királyig, a kinek engedélyéhez szintén reménye van.1 Igaz Sámuel adata szerint 2 1822 febr. 27-dikén éjjel 12 órakor indúl meg Wesselényi és Széchenyi a külföldre ; azonban Széchenyi naplói szerint ez az indúlás márczius l-jén történik. 4-dikén Münchenbe érnek s innen folytatják út jókat Augsburg, Ulm, Strassburg felé s Epernayben a híres pezsgőtelepen vendégszerető fogadásra találnak, s 14-ikén este tíz órakor már Párizsban vannak. Innen rándulnak el a L'Aigle és Mortagne közötti híres trappista kolostor látogatására. Dreuxből gyalogszerrel indúlnak meg, pakkját mindegyik a hátán viszi, s a négy mérföldnyi utat negyedfél óra alatt teszik meg. Nagypéntek napja van, s a két magyar mágnás részt óhajt venni a vallásos áhítatosságban. Éjfél után két órakor mennek istenitiszteletre a templomba, mely nincs is kivilágítva a kereszténységnek e nagy gyásznapján, s a sötétségben a komor ének és a fasarúk kopogása rémítő érzéssel hat Wesselényire. »Érzésem — írja Wesselényi naplójában — egészen e nagy nap méltóságához volt mérve. Az istenember dicső halála, az emberi nemzetnek akkor s azóta való küzdése a vétkekkel és gyarlóságokkal s önmagam és csak általam ismert bűneim marczangoló érzése lelkemet fájdalmas buzgósággal töltötték el. Leborúltam, és áhítatos imádságomat könnyeim követték.« Az imádság megtisztítja lelkét, magába száll, boldognak érzi szivét, hogy az Istenhez bizalommal s alázatossággal tud fölemelkedni, a mi szerinte az emberi méltóságnak legfelségesebb joga. Nem tulajdonít ugyan — mint írja — az imádságnak oly erőt, a mely a bűn bocsánatát is kieszközölje, mert »a bűn örökös, azt az Isten sem bocsátja meg« ; de az imádság érezteti velünk bűneink súlyát s következendő cselekedeteink iránti erkölcsi érzésünket neveli. Az imádság végével ennivalót kapnak az úri zarándokok és pedig ugyanazt, a melylyel a szerzet él. Wesselényi struczgyomra (mint Széchenyi nevezi) mohósággal fogadja a csak kevés sóval fűszerezett vízben főtt sárgarépát, gyökeret s egyéb 1 Kaz. F. Lev. XVIII. köt. 10. 1. 2 U. o. 39. 1.
