Századok – 1910

Történeti irodalom - Berzeviczy Albert: A cinquecento festészete; szobrászata és művészi ipara. Ism. Éber László 596

600 történeti irodalom. fejezetben adja elő Michelangelo művészetét, hozzácsatolva amott az első évtizedek egyéb művészeit, majd azokat, a kikre a század második felében oly ellenállhatlan erővel reánehezedett a nagy mester roppant egyénisége. Az első korszak, Michelangelo »ifjúságának kora« körülbelül 1516-ig terjed. Műveinek fényes sorozatából a könyv oekonomiájának megfelelően, Berzeviczy csak a legfontosabbakat emelheti ki, természetesen leginkább a Sixtus-féle kápolna mennyezetképeit. Itt tárgyalja a II. Julius pápa síremlékére szánt szobrokat is : a Mózest és a két »rabszolgát«. Finom érzékkel vázolja a szerző a fiatal mester művészetének hátterét, melyből az annál hatásosabban emelkedik ki. Azok közül a firenzei művészek közül, kik Michelangelo pályája elején ott működtek, némelyek »még, mások már nem voltak képesek új irányokat kitűzni«. Sem Lorenzo di Crediben, sem Piero di Cosimóban — ezeket emeli ki a szerző különösen — nem volt meg az a művészi erő, hogy döntő lépést tegyenek előre. Michelangelo bolognai tartózkodása kedvező alkalom arra, hogy az ottani festészet akkori képviselői eszünkbe jussanak : főleg Lorenzo Costa és Francesco Francia fontos művészek, de éppen nem a jövő emberei. Az új század első éveiben a szobrászok közül a fiatal Andrea Sansovino megállja helyét Michelangelo mellett, noha vetélytársának éppen nem tekinthető. A festészet terén Fra Bartolommeo az a nagy mester, a ki — bár Michelangelótól eltérő irányban — határozottan fölülemelkedik a régi iskola hagyományain. Az ő művészetének jellemzését azonban abban a külön fejezetben találjuk, mely egészen Ráfaelnak van szentelve. Valóban, a dominikánus festő volt âZj â ki a firenzei művészet haladó szellemét az urbinói ifjúval leginkább megismertette. Az umbriai előzmények után Firenzéből indúl ki Ráfael művészetének megkapóan gyors fejlődése. A könyv legbecsesebb részei közé tartozik az a fejezet, mely e ragyogó pályafutás finoman átérzett jellemzését adja és végül bemutatja Ráfael tanítványait is, kiknek sorából főleg Giulio Romano válik ki. »Róma mellett, a hol Michelangelo és Ráfael működése a művészet föllendülésének egy világraszóló korszakát teremtette meg, Középolaszországnak különösen két helyén mutatkozott ugyanakkor önállóbb és messzehatóbb művészeti törekvés : Sienában és Firenzében.« Sienában Sodorna képviseli a legkiválóbban a kor szellemét. Berzeviczy szerető gonddal megírt fejtegetéseibizonyára új barátokat szereznek majd ennek az érdekes, modern érzésű, általában kellőképpen meg nem becsült mesternek. Firenzében Andrea del Sarto, a nagy kolorista, gazdagítja új eszközökkel, lehetőségekkel a festészetet, de északitáliai, emiliai