Századok – 1910

Kisebb közlemények. - Pivány Jenő: Mann Dudley Ambrus jelentése Clayton M. János külügyministerhez. - I. 563

kisebb közlemények. 585 Haynau egy jelentésében azt mondja, hogy Görgey Világosnál minden oldalról úgy be volt kerítve, hogy kénytelen volt magát meg­adni. Görgey ellenben, Klapkához intézett levelében, azt írja, hogy ha megtámadták volna, visszavonulhatott volna Erdélybe, és ünnepélye­sen kijelenti, hogy — saját szavai szerint — inkább megsemmisítette volna egész hadtestét egy elkeseredett csatában bármily túlnyomó erővel szemben, mintsem hogy az osztrák hadaknak föltétlenül meg­adja magát. Ez kétségbevonhatatlan bizonyítéka — ha más bizo­nyíték nem volna is — annak, hogy az orosz vezérrel formailag meg­egyezésre lépett volt. Július 13-ikától, a mikor Komárom elől távozott, aug. 11-ikéig, a mikor Aradra érkezett, Görgey nem küldött a kormánynak semmi jelentést vagy értesítést. Sőt, első győzelmei után, a hozzája küldött utasításokat sem vette semmibe. Ez borút hozott Kossuth remé­nyeire, a mikor minden egyéb derűsnek látszott. A belügyminiszter azon beszédben, a melyből az előbb idéztem, tett is erre némi czélzást. Kossuth már áprilisban átlátott Görgey önző és nagyravágyó tervein és szerette volna őt a parancsnoki állásból eltávolítani. Görgeynek tudomása volt az ellene táplált gyanúról, és ördögi bosszúból, saját példaadása által, elősegítette a polgári hatóságok iránti engedetlen­séget és, ennek következményeként, a hadseregben való lázongást. Nagyon jól ismerte azon erő értékét, a melyet győzelme nevének kölcsönzött, és ezen erőt minden erkölcsi elv nélkül használta föl. Hogy a történelemben mint hazájának a szolgaságba való szándékos elárulója fog élni, a mikor az minden pórusából a szabadságért ontotta vérét, épp oly bizonyos, mint a hogy államoknak és közületeknek fontos érdeke, hogy elítéljék az olyan tetteket, a melyek az emberi jellem lealacsonyítására irányulvák. Magyarországot aljas eszközökkel hódították meg, nem pedig a vitézség és ügyesség ama hőstetteivel, a melyek a hódítókra jogos dicsőséget sugároznak. De hamis dicsőség nem mindig ephemer vagy értéktelen. A magyarok bukása esetében épp oly jól fogják föl­használni, mintha valódi volna. Miklós, mielőtt serege Magyar­országba indult, tudtára adta »gyermekeinek«, hogy Oroszország hivatásának teljesítésében »el fognak menni egy lázadás leverésére, a mely Európa rendszerető kormányainak biztonságát« fenyegeti. »Tegyük meg kötelességünket. Isten áldása kísérjen !« Legközelebbi szózatában pedig diadalittasan kiált föl : »Isten megáldotta férfias vitézségteket ... Ti megtettétek kötelességteket . . . Tisztelet és dicsőség tinéktek ! . . . Mint mindig, most is méltóknak bizonyultatok a minden oroszok győzedelmes hadseregének nevére. Köszönet tinéktek, összesen és egyenként ! Meg vagyok elégedve veletek. Büszke vagyok rátok«. Az orosz jobbágykatona azt hiszi, hogy a császár szava Isten

Next

/
Oldalképek
Tartalom