Századok – 1910

Tárcza - Vegyes közlések - 515

516 tárcza. Ezek a schismatikus püspökök pedig bizonyára nem Erdélyben voltak, hanem igenis Romániában, a hová őket valószínűleg II. Assên bolgár császár küldötte, hogy általok ebben a neki eddig alávetett országban a magyarok politikai és vallási előhaladását ellensúlyozhassa. Ez az oklevél, a melyre én elsősorban és legfőképpen hivatkozom és éppen azért megdönthetetlenül bizonyos, hogy már a XIII. század elején voltak magyar telepesek Romániában. Mikor jöttek ezek be ? Egy néhány esztendőnek nemde el kellett telnie, hogy annyira assimilálódjanak ? Számítsunk csak 12 évet, s ime már 1222-ben vagyunk, II. Endrének második adományozó levele idejében, a melyben a mieink és vendégeink (de nostris hominibus et de hospitibus terrae nostrae) mint telepesek említtetnek a lovagok területén. Nem következtettem tehát »kelleténél többet«, a mikor a »mieink« alatt a magyarokat, a »vendégeink« alatt a szászokat értettem. Éppen így vonatkoztathatjuk most már a többi, a bírálótól kifogásolt e századbeli okmányt is Romániára ; mindenesetre ezek már mellékesebbek. Megdönthetetlenül bizonyos tehát, hogy Romániában mindjárt a XIII. század kezdetén voltak magyar telepesek. Mi lett velők a tatárjáráskor, eltűntek-e ugyan egészen ? Miután a források nem emlékeznek meg többé róluk, nem adhattam e kérdésre biztos választ. Éppen azért gondoltam, hogy a philologusok dolga lenne kikutatni, vájjon moldvai csángóink a legidősebb bevándorlók utódai-e, mint Rubinyi állítja, vagy pedig tájszólásuk eredetét nem kell oly messze múltban kutatni. Munkám czélja az volt, hogy e kutatásokra történeti alapot nyújtsak. Abban azonban igazat adok a bírálónak, hogy a severini vagy Szörényi püspökség 1216-ban nem létezett. Ismertem ugyan Pauler Gyulának : A magyar nemzet története az árpádházi királyok alatt czímű művét, de a függelékben adott mellékes megjegyzés, éppen a melylyel a szerző az illető okmány hamis voltát bizonyítja, nem tűnt fel nekem. Különben azt hiszem, sok történetíróval megeshetik, hogy Paulernek kitűnő művében egyet-mást elnéz, mert a név- és helymutatónak teljes hiánya a könyvet majdnem hasznavehetetlenné teszi. Hogy különben a severini püspökség a XIII. században még nem létezett, az munkámat lényegesen nem befolyásolja, úgyszintén az sem, ha a Benkő Mifcoi'm-jában közzétett több mint kétséges eredetű okmányokat mellőzzük. Végezetül azt jegyzem még meg, hogy az okmányokat Fejér után és nem Zimmermann-Werner-Müller után idéztem, mert azt hittem, hogy az előbbinek gyűjteménye Magyarországon jobban el van terjedve. Nem lehet tagadni, hogy a kiadás rossz, de hogy a helyek, melyeket én idézek, authentikusak ne lennének, azt nem lehet bizonyítani. Ha továbbá »csak egyháztörténetet« nyújtottam,