Századok – 1910

Kisebb közlemények. - Germanus Gyula: Angolok Magyarországon 316

317 kisebb közlemények. ható, melyet bizonyos Ivo de Narbona a bordeaux-i érsekhez intézett. A levél közöltetett Mathew Paris által 1243-ban. Innen vette át Hakluyt. Az Űr haragra lobbant, ez és más bűnök miá, melyeket mi keresztények elkövettünk és haragjában rettenetes bosszúállóvá és szinte ellenséggé lett. Hogy ez bizonyos, azt hiszem, mert egy óriás nép, egy vad, embertelen tömeg, melynek törvénye igazságtalanság, melynek dühe rémes, avagy isten ostora, megtámad és elpusztít számtalan országot és tönkre tesz mindent tűzzel-vassal. Jelen nyáron az említett nép, kiket tatároknak neveznek, Magyarországból jőve, melyet árulással leptek meg, ama várost kezdé sok ezer emberrel ostromolni, melyben magam is tartózkodtam. A mi részünkön 50 harczos és 20 íjjász volt. Ezek magas helyekről szemlélték az ellent, mely nagy sereggel, vértfagyasztó kegyetlenségeket művelve, közeledett. A környékbeli vidék keresztényeit meglepve, állapot, nem és korkülönbség tekintetbe vétele nélkül elpusztították. Ezek holttestét a tatárfőnökök és állati emberei felfalták, mint mohó bestiák és a keselyűknek csak a csontok maradtak. Az öregeket felfalták, a szép lányokat tűzön sütötték meg. Azonban ezalatt kémeik Ausztria herczegét, Csehország királyát, Aquileia patriarcháját, Karinthia herczegét és Baden grófját nagy sereggel látták közeledni, mire az átkozott horda visszavonult a legyőzött és kínzott Magyarországba. A mily hirtelenül jöttek, oly hirtelenül távoztak, hogy mindenkit ámulatba ejtettek gyorsaságukkal. Szökevényeik közül Dalmatia herczege nyolczat elfogott. Ezek közül egyet Ausztria herczege angolnak ismert fel, ki bűntettekkel vádoltatott. Ez az ember a tatárok királya parancsára kétszer szerepelt mint hírnök és tolmács a magyar király előtt és ő volt az, a ki megjósolta a később bekövetkezetteket és ezekkel fenyegetődzött, hacsak a magyar király alá nem veti magát és királyságát a tatároknak. Miután a berezegek biztosították jóakaratukról, és oly esküket mondott, hogy azokra akárcsak az ördögnek is lehetett volna hinni, a következőket mesélte. Első sorban saját magáról szólt. Körülbelül 30 éves korában, hazájából való elűzetése után Aconban mindenét koczkajátékon veszíté el, tél közepén éhség által űzetve (nem lévén más ruhája, mint szőring, egy pár czipője és szőrsapkája), borotvált arczával különben is bolondnak látszott, olyképp dünnyögött, mintha néma is volna, nekivágott az útnak. Sok helyen barátságosan fogadták és ekképp egy időre kihúzta életét, habár minden nap meggondolatlansága és állhatatlansága folytán életét veszélyeztette. Végre a nagy fáradságok, folytonos éghajlat és táplálkozási változás következtében súlyos betegségbe esett, annyira, hogy megúnta életét. Képtelen lévén mozogni, egy helyen megállapodott és (kissé tanulékony vala) elkezdte irogatni azon szókat, melyeket hallott ; rövid