Századok – 1910
Értekezések - LUKINICH IMRE: Bethlen István támadása 1636-ban. - IV. közl. 298
302 dr. lukinich imre. időben fogja beszolgáltatni ; kéri a nagyvezért, hogy az ország nyugalma érdekében Bethlent Budáról vitesse el.1 Abba is beléegyezik, mivel Bethlen veszedelmét nem kivánja, hogy Erdélybe visszatérjen s tegye le a hűségesküt ; Rákóczy feledni fogja a sérelmeket, neki is, »fijának, szolgáinak minden vétkeket megengedi, azokat sem személyekben, sem marháikban meg nem bántja ; kéri, hogy ilyen értelemben vesse magát közbe a nagyvezér is. Ez utóbbi ellenvetésképpen felhozta ugyan, hogy Zólyomi Dávid szabadonbocsáttatásában is közbenjárt, de eredménytelenül, a követek azon felvilágosítására azonban,' hogy »az ennél sokkal külömb dolog volt, mert neki oly vétkei voltak, kit maga is nem tagadhatott a törvény előtt«, ígéretet tett, hogy küldeni fog valakit Budára, hogy »megbékéltesse veletek Bethlen Istvánt és bevigye Erdélybe«. Általában a porta hangulata ebben az időben inkább békülékeny volt, mint harczias ; talán azért, mert a perzsa háború hadiereje jelentékeny részét lekötötte, talán azért, mert Rákóczy Ígéretei s ajándékai is megtették hatásukat. »Nekem bizony úgy tetszik, — ekként összegezi benyomásait Tholdalaghy — hogy mostan nem kell attól félni, hogy minket hatalmas császár hada bántson, vagy megkezdjen.«2 »Miért vagyunk olyan hitetlenek, — nyugtatja meg őket alig néhány nap múlva a nagyvezér — mennyiszer írta, izente immár meg hatalmas császár s mind maga a vezér, hogy ne féljünk s ne higyjiik senki szavát.« »Azért ne féljünk, ne legyünk kétségesek, mert valameddig mi hívek leszünk hatalmas császárhoz, adónkat megadjuk s magunkban is egyesek leszünk s az ország is Ngodat (t. i. Rákóczyt) szereti s Ngod is mind urakat, nemeseket és parasztrendeket szabad állapot jókban megtart, mindaddig soha hatalmas császár bennünket, sem Ngodat meg nem bánt s más fejedelmet oda nem küld, nem ad.« 3 E biztatások, bármilyen jól hangzottak is, egyúttal azonban feltételek is voltak s ezek teljesítésének ellenőrzésében részt kívánt magának elsősorban a budai vezér, kitől közjogi állásánál fogva, melyet mint a magyarországi hódoltság helytartója betöltött, ezt a porta el is várta. így tehát, jóllehet a fejedelemség és a porta viszonyát az athnamékban foglaltak keretén belől közvetlen érintkezés volt hivatva szabályozni, a kölcsönös megállapodás végeredményben a budai vezér hozzájárulásától, esetleg tiltakozásá-1 1636 június 10-iki dátummal ellátott levele. (Török-magyarkori ällamokmt. II. 348. 1.) 2 Tholdalaghy 1636 július 23-iki levele. (Török-magyarkori ällamokmt. II. 374—75. és 378. 11.) 3 Tholdalaghy 1636 július 27-iki levele. (Török-magyarkori ällamokmt. II. 384. 1.)
