Századok – 1910
Értekezések - KARÁCSONYI JÁNOS: A mérges vipera és az antimonialis. Korkép Kún László idejéből 1
16 KARÁCSONYI JÁNOS. Tamás részére kiadott oklevelek végén egvértelműleg ezt olvassuk : »Ezen leveleinket új, kettős pecsétünk erejével biztosítjuk, mert országunk jövőjéért és állandóságáért főpapjaink és főuraink tanácsából előbbi hiteles pecsétünket az országunkban történt különböző bajok, pártütések és zavarok miatt sajátkezűleg törtük össze.« 1 Azon levélben pedig, melylyel Szelniczét a túróczi prépostságnak adja, bevallja, hogy saját személyében is sérelmeket szenvedett és azért az ország javára új pecsétet készíttetett.2 IV. Lászlónak 1288 húsvéti megtérése magyarázza meg, miért kellett neki a régi pecséteket összetörni és újat készíttetni ! De nem csupán a nemesek, főurak igyekeztek új adományokat szerezni, vagy magukat a régi birtokban megerősíttetni, hanem az egyháziak is. Maga az esztergomi érsek és a káptalan ugyancsak felhasználta az alkalmat, hogy IV. László két hétig Esztergomban tartózkodott. Egymásután kérte meg a királyt, hogy az annyira értékes vámszedésben erősítse meg őket, hogy jobbágyaikat az országbíró hatásköre alól mentse fel és kiváltságokban részesítse. Egymásután négy terjedelmes oklevelet állított ki a királyi kanczellária és azok közül egy márczius 21-ről, három április 18-ról van keltezve.3 "Ügy látszott tehát, hogy az ország és a király kigyógyult a mérges vipera harapásából. Ámde ekkor visszaidézte a betegséget a romboló láz rohamaival együtt az antimonialis, V. István és Kún Erzsébet leánya. Erzsébet. E szójátékot, hogy ez Erzsébet nem sanctimonialis, hanem antimonialis volt, nem én találtam fel, hanem a szívbeli keserűség mondatta és íratta ezt Lodomér érsekkel. »Erzsébet« — írja — »nem annyira sancti-, mint inkább antimonialis királyi testvérének az Istennek visszatetsző dolgokra a nélkül is nagyon hajlandó és kész lelkét gyakori sürgetésével felizgatta.« Hasonló szójátékkal azonban, — noha Lodomér leveleit nem ismerte — tekintetbe véve Erzsébet életét és magaviseletét, később Pauler Gyula is kénytelen volt élni s »apácza, de nem apácza hajlamú lány«-nak nevezi őt.4 Ez Erzsébet csakugyan nagyon elütött a másodnagynénjétől és szilaj kún vérét nem nagyon fékezte. 1255-ben született és szülei bizonyosan valami fogadásból már négy éves korában a margitszigeti apáczák közé adták. Nyolcz éves korában, 1263-ban már felöltöztették az apáczaruhába, de, mint nagynénjének, Szent-Margitnak életéről tartott 1276-iki vallomásokból kitűnik, > Fejér, Cod, Dipl. V. 3. 397., 399—406., 411—12. 2 Fejér, Cod. D. VII. 5. 474. 3 Knauz, Monumenta Strig. II. 228—40, 11. 4 A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt, II. 400.
