Századok – 1909
Értekezések - PÓR ANTAL: Opuli László herczeg Magyarország nádorispánja - II. közl. 642
OPULI LÁSZLÓ HERCZEG. MAGYARORSZÁG NÁDORISPÁNJA. 643 szövetkezet feje félt e nemes példa tatásától és véres bosszút forralt a Gerseiek ellen. Legzordonabb csatlósát, Vörös Salamont vérszomjas csapattal küldötte Gersére, hogy a Nádasdiakat megfenyítse. László úr, ki nem volt elkészülve ily támadásra, a templomba menekült három szolgájával. De a rabló nem tekintette a szent helynek a gyilkosokkal szemben is fönnálló menedékjogát, az odamenekülteket a templomból kihurczoltatta és lefejezte. Ezalatt Dénes, a másik testvér, kilenczed magával, feleségével tudniillik, immár özvegy sógornéjával, saját gyermekeivel és testvére árváival eltorlaszolta magát udvarházában. A rabló azonban éjnek idején rájok gyújtotta a házat. Valamennyien bennégtek, csak az egy Margitot, László leánykáját, mentette meg dajkája önfeláldozó gondoskodása.1 Neveléséről alighanem anyai nagybátyja, Köcski Sándor, utóbb országbíró, gondoskodott ; kétségkívül ő hozta be a királyi udvarba is, hol a királyné belső udvari hölgyei (cubiculares) közt foglalt állást, innét ment feleségül Magyar Pálhoz, ki szintén benső, bizalmas embere volt a királyi családnak. Magyar Pál alighanem valamely vagyontalanná lett jó családnak volt ivadéka a Tisza vidékéről. Mint fiatal vitéz szegődött Károly király szolgálatába mindjárt akkor,hogy az országba bejött. Urát azután minden viszonyok közt híven szolgálta, minek következtében a királyi tárnokok nagyja, királyi kincstartó, Gímes várnagya lett, és mint a királyi javak visszaperlő biztosa, sőt mint az udvari bíróság tagja i« működött. Kísérője volt idősb Erzsébet királynénak nápolyi útjában is.2 Valószínűleg idősb Erzsébet királyné közbenjárásának köszönhette, hogy Margit kisasszony hozzá ment feleségül, kinek, mint a királyi család árvájának, melyért szülei és rokonai véröket ontották, hozományáról I. Károly király ismerte kötelességének, hogy gondoskodjék. Tette ezt Visegrádon, 1332 márczius 8-án kelt jeles alakú levelével, melyben Margitot, akkor már Magyar Pálnét, fiúsította (praeficiálta) és minden atyai örökébe visszahelyezte.8 Isten megáldotta Magyar Pál és Gersei Margit frigyét két gyermekkel, egy fiúval és egy leánynyal, jólétök is napról-napra gyarapodott. A király és királyné föltűnően kegyelte őket ; magok is iparkodó, takarékos és szerző emberek lévén, hallatlan gyorsasággal meggazdagodtak. Szóval, ráillett Magyar Pálnéra az írás 1 Fejér, CD. VIII/III, 592. 2 Fejér, CD. VII/III, 595. IX/I, 213. — Anjouk. Okmt. II, 554. — Soproni Okit. I, 114. — Zichy Okmt. I, 262., 593. -— Oyőri tört. és régész, füzetek, II, 17. kövv. 3 Katona, Hist. Crit. IX, 5. — Zalai Okit. I, 414. 44*