Századok – 1909

Tárcza. - M. Történelmi Társulat ünnepe. (Thaly Kálmán tiszteletére.) 72

74 TÁRCZA. dányt) 40 évet meghaladó történetírói s a szent hamvak hazahozatala körűi kifejtett fáradhatatlan munkásságod szerény emlékéül, mint a Magyar Történelmi Társulat tiszteletének és nagyrabecsülésének látható jelét, életed immár közel betöltendő 70-ik éve alkalmából, a Társulat nevében Neked ezennel felajánlom, — és szerencsésnek érzem magamat, hogy ezt én tehetem — azt hiszem, a t. közgyűlés óhajtásával találkozom, ha arra kérem a Mindenhatót, hogy Tégedet a magyar történetírás díszére s nekünk, pályatársaidnak örömére sokáig éltessen ! Az erre felhangzott éljenzés után Thaly Kálmán első-alelnök mély meghatottsággal mondott köszönetet, hogy a Magyar Történelmi Társulat őt ez emlék-plaquette-tel megtisztelte, melynél magyar írót alig érhet nagyobb kitüntetés. Fiatal éveitől fogva lelkéhez van nőve ez a Társulat ; ott volt már bölcsőjénél s az isteni Gondviselés kegyelméből csak egymaga van már életben azok közül, a kik e Társulatot tervezték és megalapították. Társai már régen a sírban nyugosznak s egyedül neki adatott meg, hogy leghosszabb időn át szemlélhesse, mint nőtt a kisded magból terebélyes fa. Mint még ifjú, legelső titkára volt a Társulatnak s negyvenegy esztendeje múlt immár, hogy híven szolgálja ügyeit. Eletének minden vágya, legfőbb czélja volt az, hogy elsősorban a dicső emlékű II. Rákóczi Ferencz fejedelem emlékét s a korábbi történetírás által ferde világításba helyezett alakját a rá szórt rágalmaktól megtisztítsa, másodsorban pedig ez ideális lelkű fejedelem és bujdosó társai hamvait haza hozza. Azóta, hogy Rákóczi szülő vármegyéje, Zemplén vármegye közönsége 1873-ban megpendítette ez eszmét, a társadalmi téren, de Társulatunk kebelében is, különösen folyóiratában, szóval és tollal izgatott, írt és dolgozott, hogy ezt az eszmét megvalósítsa. Már akkor szólalt fel az ő ösztönzésére a képviselőházban, régen elhúnyt barátja, Simonyi Ernő s a parlament , valamint akkor, úgy későbben is, mikor már ő maga is annak tagjává lett, elhatározta a bújdosók hamvainak hazaszállítását. Azonban a körülmények e határozat megvalósítását nem tették lehetővé. Mély fájdalom töltötte el lelkét, mikor törvénykönyvünk örök szégyenlapjára, a Rákóczi Ferencz emlékét megbélyegző 1715. 49. törvényczikkre gondolt, melyről a nagy Kossuth Lajos azt mondta, hogy : Istenkáromlás az, mely még most is beszennyezi törvénykönyvünket ! — s szünetlenül foglalkoztatta a gondolat : vajha dicső hősünket meggyalázó e törvény eltöröltetnék s a nagy vértanú emlékének a késő nemzedék igazságot szolgáltatna. Mióta a történetírás terén mesterével, Szalav Lászlóval a vörösvári Rákóczi-levéltár dús adatkészletét átbúvárolták, tűnt csak elő igazi fenségében a fejedelem dicső alakja. Lelke mélyében meg-