Századok – 1909

Történeti irodalom - Jorga; N.: Geschichte des osmanischen Reiches. Ism. Mangold Lajos 673

|674 TÖRTÉNETI IRODALOM. és a III. részbe jól-rosszúl beszúrt művelődéstörténeti fejezetcsak lazán függ össze a főmunkával. írtak ugyan újabban mások is török történetet, teszem La Jonquières, Zimmerer (a Helmoltféle Weltgeschichteben), Halil Ganem (Les sultans ottomans, 2 kötetr 1902.), avagy Bury és Brosch (a Modern Cambridge History keretében), de Jorga még ezt az utóbbi értékes dolgozatot is mellőzi. Más helyen, az I. kötet zárófejezetében programmszerű nyilatkozatot találunk ; ott számol be Jorga azokról a szempontokról, melyek őt munkájában vezették. Először is nagyobb tért szentelt a régi turkok, a szeldsukok történetének. Aztán így folytatja : »Eleve félre kell tennünk azokat a balítéleteket és hagyományokat, melyek a török nemzet barbárságáról, kegyetlenségéről, vérszomjáról és egyéb gonosz tulajdonságairól a köztudatban élnek, a mint sutba kell dobnunk azt a sok mende-mondát a szultánok monstruosus psychologiájáról, a kik a traditio szerint csakis a földre tiport ellenfél vértócsájában, levágott emberfejek közepett, feldúlt paloták és meggyalázott keresztény templomok árnyékában érezték volna magukat jól . . .« »Nem létezik ma már nyomós ok, mely bennünket arra kényszerítene, hogy történeti ismeretünket tudatosan, gonosz szándékkal kieszelt mesékből és ne egykori hiteles forrásokból merítsük.« Jorga e szerint mosolyog az egykorú keresztény népeknek félelmén, indokolatlannak találja rettegésüket és arra adja fejét, hogy úgyszólván egyetlenegy szultán kivételével, valamennyinek alakját ne csak az államférfiúi nagyságot és a diadalmas hódítót, hanem még a nagy emberbarátokat megillető dicsfénynyel övezze körül. Elődei — igaz — az ellenkező nézetnek hódoltak, de hiszen minden attól függ, mit szólnak azok az egykorú, hiteles források, melyekre Jorga hivatkozik. A csattanós választ Jorgának saját műve szolgáltatja. Az időközben megjelent II. kötet 3. lapján péld. ezt olvassuk : »Nemsokára (II. Mohammed) trónralépése után a Nyugáton is híre kezdett szállingózni, hogy az új fejedelem egynémely elődjétől, sőt saját atyjától eltérőleg, nem lel örömet az »állatias zabálásban meg lerészegedésben«, a »sok alvásban«, a »hárem örömeinek mértéktelen élvezésében«, »szép zsidónők szemérmetlen tánczaiban« stb., stb. (A hír igazat mondott, ámde II. Mohammed a fajtalanság egyéb válfajaiban keresett kárpótlást. Jorga II. 36.). Ezekről az épületes dolgokról Jorga az I. kötetben ugyan alig szólt valamit, de miután maga így ír a II. kötetben, fel kell tennünk, elhihetjük, hogy a Nyugaton a II. Mohammed elődeiről elterjedt hirek mégsem voltak költött mende-mondák. A nyugati népeket hogyne szállotta volna meg az ijedtség, ha azt hallották, hogy például I. Bajezid »sok órán át« nézte a Nikápolynál elejtett hadi foglyok lemészárlását (Jorga I.