Századok – 1909

Értekezések - PÓR ANTAL: Opuli László herczeg Magyarország nádorispánja - I. közl. 537

OPULl LÁSZLÓ HERCZEG, MAGYARORSZÁG NÁIJÖRISPÁNJ A. 548 cz óriási teendők megvalósításának ellemnondanak és azt meggátolni igyekeznek. Az erőket tehát összesíteni kellett, elhagyván a teendőkből, a mit másodrendűnek tarthattak, a minek megvalósítása ez idő szerint kevés reménynyel kecsegtetett, esetleg későbbre volt halasztható. A magyar főurak, élőkön Kont Miklós nádorral és Keszei Miklós esztergami érsekkel Magyarország terjeszkedését délre, a Balkán félsziget felé tartották szükségesnek, hogy ezáltal az ország erejét gyarapítsák. Nagy Lajos királyt is megnyerték tervöknek, ki reméllette, hogy a balkáni népeket, ha a míveltség útjára terelheti őket a nyugati kereszténységnek befogadása által, ha az iparral és kereskedelemmel anyagi viszonyaikon javít, annál inkább a magyar államhoz békéltetheti, minthogy önállóságukat kímélte, csakis laza hűbéri viszonyba akarta hozni a szent koronához, s ezáltal a törökök terjeszkedése ellen, mely végveszélylyel fenyegette állami létöket, hitöket, vagyonukat és személyi szabadságukat, megoltalmazni. Azonban mind ez igyekezet meddő volt. Az oláhok, ráczok, bolgárok, bosnyákok és egyéb szláv népek, ide számítva nagyrészint a teljesen meghódított horvátokat is, oly megfoghatatlan ellenszenvvel viseltettek a magyarság iránt, hogy velők a legjobb szándék mellett se lehetett egyességre jutni. Elfogadtak ugyan minden kedvezményt, melyben a magyar király részesítette őket csakúgy mint a sivatag a jótékony esőt, de jó gyümölcsöt nem termettek. Míg a magyar hadak köztük valának, alázatosan meghunyászkodtak, vagy erdeikbe, váraikba bújtak előlük, de álnok hűségökben bízni sohase lehetett. Mihelyt tehették, megfeledkeztek hazug Ígéreteikről, föllázadtak és indokolatlan gyűlöletöknek szabad kitörést engedtek. Hajlandó vagyok e jelenséget ama népekben máig jelentkező feneketlen nagyzásnak tulajdonítani, melyet csak a török tudott utóbb megzabolázni, a nűkor aztán az is jól esett nekik, ha a török nyomába bejöhettek hozzánk szatócsoknak. Talán vallási fanatisnius is szította bennök az elégedetlenséget, nűnt némelyek vélik, de minthogy később sokan köziilök az izlamra tértek, hajlandó vagyok azt hinni, hogy inferioritásuk érzete keltette bennök az elfogúlt ellenszenvet. Legyen akármint, e ténynyel számolni kellett. A déli népekben Nagy Lajos király minden nemes szándéka mellett se találhatott támaszt, bennök soha se bizakodhatott ; leigázni — a mi különben is tömérdek erőfeszítésébe került volna, — nem akarhatta, lekenyerezni nem tudta őket. Ellenkezőleg, a magyar király hatalmát megbénították mint az üszkös sebek, melyek a lábat meglepik, erőtlenítették e nagyralátó, egyébként tehetetlen.