Századok – 1909

Értekezések - PÓR ANTAL: Opuli László herczeg Magyarország nádorispánja - I. közl. 537

OPULl LÁSZLÓ HERCZEG, MAGYARORSZÁG NÁIJÖRISPÁNJ A. 548 cz óriási teendők megvalósításának ellemnondanak és azt meg­gátolni igyekeznek. Az erőket tehát összesíteni kellett, elhagyván a teendőkből, a mit másodrendűnek tarthattak, a minek megvalósítása ez idő szerint kevés reménynyel kecsegtetett, esetleg későbbre volt halasztható. A magyar főurak, élőkön Kont Miklós nádorral és Keszei Miklós esztergami érsekkel Magyarország terjeszkedését délre, a Balkán félsziget felé tartották szükségesnek, hogy ezáltal az ország erejét gyarapítsák. Nagy Lajos királyt is megnyerték ter­vöknek, ki reméllette, hogy a balkáni népeket, ha a míveltség útjára terelheti őket a nyugati kereszténységnek befogadása által, ha az iparral és kereskedelemmel anyagi viszonyaikon javít, annál inkább a magyar államhoz békéltetheti, minthogy önálló­ságukat kímélte, csakis laza hűbéri viszonyba akarta hozni a szent koronához, s ezáltal a törökök terjeszkedése ellen, mely végveszély­lyel fenyegette állami létöket, hitöket, vagyonukat és személyi szabadságukat, megoltalmazni. Azonban mind ez igyekezet meddő volt. Az oláhok, ráczok, bolgárok, bosnyákok és egyéb szláv népek, ide számítva nagy­részint a teljesen meghódított horvátokat is, oly megfoghatatlan ellenszenvvel viseltettek a magyarság iránt, hogy velők a legjobb szándék mellett se lehetett egyességre jutni. Elfogadtak ugyan minden kedvezményt, melyben a magyar király részesítette őket csakúgy mint a sivatag a jótékony esőt, de jó gyümölcsöt nem termettek. Míg a magyar hadak köztük valának, alázatosan meg­hunyászkodtak, vagy erdeikbe, váraikba bújtak előlük, de álnok hűségökben bízni sohase lehetett. Mihelyt tehették, megfeledkez­tek hazug Ígéreteikről, föllázadtak és indokolatlan gyűlöletök­nek szabad kitörést engedtek. Hajlandó vagyok e jelenséget ama népekben máig jelentkező feneketlen nagyzásnak tulajdonítani, melyet csak a török tudott utóbb megzabolázni, a nűkor aztán az is jól esett nekik, ha a török nyomába bejöhettek hozzánk szató­csoknak. Talán vallási fanatisnius is szította bennök az elégedet­lenséget, nűnt némelyek vélik, de minthogy később sokan köziilök az izlamra tértek, hajlandó vagyok azt hinni, hogy inferioritásuk érzete keltette bennök az elfogúlt ellenszenvet. Legyen akármint, e ténynyel számolni kellett. A déli népek­ben Nagy Lajos király minden nemes szándéka mellett se talál­hatott támaszt, bennök soha se bizakodhatott ; leigázni — a mi különben is tömérdek erőfeszítésébe került volna, — nem akar­hatta, lekenyerezni nem tudta őket. Ellenkezőleg, a magyar király hatalmát megbénították mint az üszkös sebek, melyek a lábat meglepik, erőtlenítették e nagyralátó, egyébként tehetetlen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom