Századok – 1909
Értekezések - THALY KÁLMÁN: A lőcsei fehér asszony 449
A LŐCSEI FEIlÉlt ASSZONY. 457 mánál vagy capitulatiójánál. Ez meg is történt, a nagyapa természetesen kímélte unokáját, a várak azután egymás után megadták magukat, így a Koháry vára is. Akkor Korponay János Rákóczi szolgálatába állott, úgy mint az ipja, az öreg Géczy Zsigmond, azután több tisztséget viselt, volt kapitányi rangja, sőt volt olyan rangja is, a melyet úgy hívtak, bogy ármányos kapitány. Tudniillik azokat nevezték így, a kik odahaza a vármegyében a csendet és rendet tartották fenn addig, míg a rendes katonaság a táborokban harczolt. Irreguláris népfelkelők voltak, t. i. armális, fegyveres kapitány ; ebből az armális szóból csináltak ármányos kapitányt. Ilyen volt Korponay is ; majd élelmezési hadbiztos is volt a Tisza-Duna közén. Azután váltakozva részint egyenes fegyveres, részint félig fegyveres alkalmazásban szolgálta Rákóczit. A feleségével való levelezés nyomai imitt-amott felmerülnek, de nem jelentékenyek, inkább családi viszonyokra vonatkoznak. Az itt látható arczkép 1706-ból való és azért is nevezetes ez az év, mert akkor volt az úgynevezett száznapos fegyverszünet, akkor bocsátották Rákóczi Sarolta Ameliet Bécsből a férjéhez és Rákóczi Juliánnát a bátyjához, hogy vegyék rá a bécsi föltételek elfogadására. Rákócziné hatlovas hintaja előtt kilencz császári generális lovagolt és mikor Pozsonyból kivitték, a császár nevében a kanczellár vendégelte meg. Ekkor kurucz és labancz mindúntalan összejött, összebarátkozott. Ez az idő alkalmas volt arra, hogy a bécsi pictorok lefessék Rákóczinénak és két fiának arczképét és lehozzák azt Rákóczinak. Ez a hosszas fegyverszünet igen alkalmas volt arra, hogy kölcsönösen az ellenségek is megbarátkozzanak és tanácskozzanak. Nagyon talál tehát a képen fölfedezett 1706. évszám és nagyon jellemző erre a békés esztendőre, hogy akkor keletkezett ez a kép és akkor jött Magyarországba a fejedelemasszony, alkalmasint Pozsonyba vagy lejebb Nyitrába, Érsekújvárra. Azonban nem itt kezdődik ennek a szerencsétlen asszonynak a története, hanem Lőcsénél. A mint már említettem, Lőcse hosszú ideig ellenállott a császáriaknak és Löffelholz valószínűleg még élőbbről ismerős volt Absolon révén Géczy Juliánnával és ő vette rá nagy jutalom ígérete mellett Lőcse feladásának elő