Századok – 1909

Történeti irodalom - Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása. Ism. A–E. 425

429 TÖRTÉNETI IRODALOM. Nagy Szabó Ferencz szerint1

Básta azt mondotta a síró erdélyieknek : »Ha bolon (wallon) vagy német volna, bizony bírnék vele, de magyarral nem tudok bírni«. Ez az egykorú jellemzés a hajdúkról, mikor azok német zsoldon harczolnak a magyarok ellen. Vájjon itt is a töröknek okoztak-e kárt? Igaz, hogy ezeket a szerző hőstetteknek tünteti fel, de nem hisszük, hogy sok ember követné őt e felfogásában. Különben még egy oly késői és oly hazafias író, mint Zrínyi, se tart sokat a hajdúkról. A török áfium ellen való orvosság-b&n ezt írja róluk : »ő (t. i. a hajdú) a szabadságnak vesztését obtendálja s penig a dologtól fél, fél a strázsától, fél a harcztól, t. i. szabad akar lenni attól, szabad akar lenni prédálni, szabad részegeskedni, szabad hadnagyot változtatni, ott hagyni, ha elunja ; ez az ő szabadsága«. Fel kell tennünk, hogy Zrinyi volt olyan magyar, hogy a »bécsi kormányszékek felfuvalkodott urai« közé ne kellessék számítanunk. Az pedig szintén téves állítás, hogy a hajdúkat a magyar országgyűlés csak a király sürgetésére szabályozta meg, még pedig először csak 1563-ban, mert a legerőteljesebb kifejezésekkel teszi ezt meg már az 1557 : XXIII. t.-cz.2 És mi érthetőnek is tartjuk, ha a belső és a külső béke érdekében az országgyűlés megrendszabályozta a hajdúkat és nem vagyunk hajlandók rettenetes vétket látni abban, hogy a király és az országgyűlés nem voltak hajlandók a rablókat rendszeresíteni, hanem rendes katonaságot akartak belőlük szervezni. A külföldön, a hol rablókból lett a katonaság, szintén így történt ez mindenütt. És a hajdúkérdés teljes befejezésére legyen szabad még azt az egyet megjegyeznünk, hogy a mi felfogásunk szerint talán kissé későn jövő jóakarat az, ha egy XX. századi író »kenyeret és zsoldot« követel (92. 1.) a XVI. század hajdúinak, mikor ők maguk »semmi fizetést nem kívántak (95. 1.)«. Fel kell tételeznünk, hogy ők szintén tudták, mi kell nekik. Másik eleme volt a magyar katonaságnak, ha nem is olyan maradandó, mint a hajdú, a haramiák osztálya. Kivéve azt, hogy ezek a sziavon végeken voltak alkalmazva, más különbség nem is volt közöttük és egy 1549. évi kimutatás3

egyenesen így is írja »heramiae si ve heydones«. E fejezetben megokolatlan az a kijelentés, hogy a magyarországi haramiák magyarok (115. 1.), a sziavon végbeliek pedig ráczok voltak <113. 1.). 1 Mikó Erdélyi tört. adatok I. k. 87. 1. 2 Ez pedig csak nem történhetett a török unszolására, mert ekkor nem volt béke. 3 Takáts S. nem ismeri. Megvan : Orsz. Levéltár. Libri instructionum I. 9—14. 1.