Századok – 1908

Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: Individualis és collectiv történetírás 193

194 SZENTPÉTER Y IMRE. Legalább irodalmilag nagyon kevés nyomot hagytak nálunk ezek az egymással szembenálló elméletek. Ha itt-ott történt is róluk futó említés, behatóbb tárgyalásukkal nem igen találkoztunk. Ügy látszott, hogy nekünk egészen mástermészetű megoldásra váró problémáink vannak, melyek reánk nézve fontosabbak, mint az ilyen elméleti kérdésekkel szemben való állásfoglalás. Annál meglepőbb és annál váratlanabb volt tehát az a támadás, mely a szabadtanításnak Pécsett, a mult év október havában tartott congressusán érte a történettudományt. Hirtelen, nagy zajjal, a legridegebb formában dobattak szőnyegre itt mindazon kérdések, melyeket az elmélet a történettudományra nézve az utóbbi évtizedekben felszínre hozott. Zajos és heves volt a támadás. Annak a békülékeny hangnak, annak a concilians felfogásnak, mely a külföldi irodalomban már-már megerősödni kezdett, itt nyoma sem volt. Sőt az egyes kérdéseknek nem is bővebb kifejtéséről és tudományos megalapozásáról volt itt szó, —• a mint ez különben a helynek s az alkalomnak megfelelően nem is igen volt várható, — hanem egyszerűen a legszélsőbb álláspont postulatumainak megalkuvást nem ismerő felállításáról. A hatás is, látszólag legalább, nagyon meglepő volt. A megtámadott történettudomány védelmére alig szállott síkra valaki, — sa közvélemény hamarosan készen volt az Ítélettel, hogy a történettudomány ez alkalommal vereséget szenvedett. A közvéleménynek ez az Ítélete ép olyan érthető, mint a mennyire igaztalan. Érthető, mert a dolgoknak külső alakulása tényleg azt mutatta, hogy az elkeseredett támadás nem vont maga után hasonló energikus védelmet, tehát külsőleg sikeres volt. De igaztalan is az Ítélet. A történettudományt ostromló támadás érvei és fegyverei ugyanis távolról sem voltak újak és ismeretlenek. Mindannyi előfordult már a történetelmélet terén újabban folyó harczokban, sőt nem egy közülök e harczokban már régen használhatatlannak bizonyult. Sőt épen az volt már a haladás bizonyítéka, hogy ez érvek és tételek veszítettek eredeti durvaságukból, s hajlékonyabbakká, simulékonyabbakká és a kölcsönös megértés előmozdítására alkalmasabbakká lettek. És