Századok – 1908

Tárcza - Vegyes közlések - Szentkláray Jenő felolvasása Brocky Károly festőművész életéről 177

TÁKCZA. 177 A közlő egyik becses jegyzetében elbeszéli, hogy Cserei maga is irogatott Ovidius után több elegiát. Ez a jegyzet valószínűvé teszi azt a feltevést, hogy a két szerelmi éneket maga Cserei írta. Cserei maga is bujdosott Thökölyvel Zrínyi Ilona kiváltása előtt 1690/91-ben. Jól ismerte a fejedelmi pár érzelmeit. Vagy ekkor, vagy a mi még valószínűbb, ekkori benyomásainak hatása alatt, a kurucz idők letelte után írhatta Cseivi a két költeményt. Biztosat nem mond­hatunk, de e feltevés nem látszik valószínűtlennek. ANGYAL DÁVID. VEGYES KÖZLÉSEK. — A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA nyelv- és széptudományi osztályának mult évi decz. 2-iki ülésén első sorban Szentkláray Jenő levelező tag olvasta fel a temesvári születésű Brocky Károly élet- és jellemrajzát, hogy a nagy művésznek, Anglia hírneves festőjének emléke, születése századik évfordulóján, a M. Tud. Akadémia színe előtt is megtisztelésben részesüljön. A felolvasó a mester életének és fejlődésének főleg ifjúkori mozzanatait kutatta fel s életrajzát számos új adattal tette teljesebbé a műtörténet számára. Brocky Károly 1807-ben máj. 22-én született. Neve azt gyaníttatja, hogy azon olasz családok egyikéből származott, melyeket a török hódoltság megszűnte után gróf Mercy, a temesi bánság első kormányzója, 1733—1737-ben Temesváron és környékén a selyemtenyésztés meg­honosítása czéljából telepített le. Eletének jóformán csak gyermekéveit töltötte itthon sok hányattatás és nyomorúság között, mígnem rajzoló tehetsége pártfogókat szerzett neki, a kiknek segítségével 1823-ban a bécsi festészeti akadémiába jutott, hol csakhamar kedvelt festője lett az osztrák arisztokrácziának, sőt a császári udvarnak is. Bécsből 1835-ben Olaszországba, 1837-ben Párisba ment, a honnan azonban harmadfél év múlva Munro of Novar skót főúr hívására Londonba költözött s végleg ott telepedett meg. Kitűnően sikerült arezképei megalapították hírnevét, ünnepelt ember lőn egész Angol­országban s másfél évtizeden át ő volt Londonnak legkeresettebb festője. Hosszasabb betegeskedés után 1855 jul. 8-án hunyt el negyven­nyolcz éves korában. Tetemeit a londoni Kensall-Green temetőben tették örök nyugalomra. Brocky Károlyról elsőben Barabás Miklós hozott hírt Angliából, hol 1843-ban találkozott vele. Majd tizenhat évvel később Pesty Frigyes eleveníté fel a művész emlékét ; de neve csak a millenniumi kiállítás óta vált ismeretesebbé nálunk, midőn dr. Nyári Sándor huszonnyolcz képet mutatott be tőle a magyar közönségnek. Szentkláray ezeknek lajstromát jelentékenyen kibőví­tette, a mennyiben kilenczvenhat különféle Brocky-képet kutatott fel és vett jegyzékbe. — Szentkláray felolvasása után Melich János SZÁZADOK. 1908. II. FÜZET. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom