Századok – 1907

Értekezések - PÓR ANTAL: Anjouk és Wittelsbachok - II. bef. közl. 887

894 PÓK. ANTAL. törve becsapták, megkárosították őket, a min nagy haragra gyúladtak. Most, hogy az ellenség védekezését is meghallgatta Nagy Lajos, kitűnt a hamisság. A császár annyira bízott ügye igazságos voltában, — alakilag kétségen kívül az is volt, — hogy elbírálására a választófejedelmeket vagy a pápát akarta föl­kérni, és midőn Nagy Lajos erre vállát vonhatta, mert hiszen minden ember tudta, hogy a választófejedelmek többsége hozzá tart, a pápa meg épen jóakaró barátja : IV. Károly császár kész volt az itélethozást magára Nagy Lajosra hárítani, mint a kinek jogérzetében végleg megnyugodnék.1 ) Ügy tetszik, ekkor kezdett Nagy Lajos király elfogulatlanul látni. Mindamellett a bajo­rokat tüstént el nem hagyhatta, mert kötötte őt a pozsonyi szerződéslevél, saját tisztessége, melyet lekötött, midőn még nem ismerte érdemileg a vitás kérdést. Innét az a vágya, hogy a bajoroktól jószerént szabaduljon, s ezzel nemcsak becsületét mentse, hanem gyermekei és országai jövőjéről is mint apa és fejedelem gondoskodjék. Második levelét János alexandriai patriarcha Visegrádon, 1372 máj. 15-én írta a császárnak. Jelenti benne, hogy a tesseni herczeg máj. 9-én utazott el hozzá, a császárhoz, ő pedig 12-én jött Visegrádra, hogy az ifjabb királyné esküjét (a házasságra nézve) személyesen meghallgassa, így rendelvén azt Nagy Lajos király, a minek következtében minden simán ment s az ellenokiratot is kézhez vette. Most pedig megbízottját küldi az idősb királyné­hoz, hogy az is letegye az esküt és kiállítsa az ellenokiratot, mint­hogy kényelmesen nem utazhatik Krakóba, hol az idősb királyné lakik. A magyar király arra is kész esküt esküdni, hogy a császár tartományát soha többé megtámadni nem fogja, és oklevelet is állít ki róla, mihelyt a császár és ő (a patriarcha) megérte­tik vele, hogy ezt a pozsonyi szerződés ellenére becsülete sérelme nélkül megteheti, a mint előttük, a patriarcha és a tesseni her­czeg előtt megígérte és pedig esküvel, hogy t. i. jun. 24-ike előtt a meg nem támadásra vonatkozó oklevelet kiállítja. E határ­napig a dolgot meghányni-vetni, azután magát elhatározni elég alkalma leszen. Ennélfogva igen-igen hasznosnak találná a patri­archa, ha a császár és király találkozását, minden egyéb ügyek mellőzésével, siettetnék, mert különben az eddig történtek keveset fognak érni, és ez nagy hiba lenne. Istenre kéri tehát a császárt, hogy ne vesztegesse a drága időt, hanem mindenek elhagyásá­val azon legyen, hogy még a tervbe vett határnap (jun. 24-ike) előtt találkozzék a magyar királylyal, mert csakis ekképen lehet mindeneket a császár óhajtása szerint rendezni, elintézni. Maga a ') Steinherz : Mittheilungen, IX. 594. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom