Századok – 1907

Történeti irodalom - Divald Kornél: Szepes vármegye művészeti emlékei. Harmadik rész. Iparművészeti emlékek. Ism. Császár Elemér 848

85'! TÖRTÉNETI IRODALOM. telik. A nyomtatott forrásokon, Pulszky, Radisich, Czobor, Hampel, Éber stb. idevágó dolgozatain kívül kutatott az írott emlékek között is, a városi levéltárakban s a czéhek följegyzései között, de a mi még fontosabb, nem maradt szobatudós, hanem fölkutatta magukat az emlékeket is. Átvizsgálta a vármegyének nemcsak ismeretes, könnyen hozzáférhető műalkotásait, hanem a poros szekrények, elzárt fülkék sötétjében lappangó szereket is, a melyekről csak az ő avatott szeme ismerte föl, hogy műtárgyak. Az így egybehordott anyagot négy nagy csoportra különítette. Az első fejezet az érczbői öntött egyházi szerekkel, a második és ötödik az ötvösök alkotásaival, a harmadik a bútorokkal, a negyedik a szövött és hímzett emlékekkel foglalkozik. A mű szerkezete egészen természetes, csak az ötvösművészet remekeit volt kár két részre szakítani. A fejezeteken belül időrendben veszi sorra az emlékeket s így iparkodik az egyes technikák fejlődését föltüntetni. Megkönnyítette a föladatot, hogy az emlékek egy része magán viseli a keletkezés évszámát, nagy részénél azonban írott hagyomány vagy a stilus vezette a szerzőt. Egyik-másik emlék keletkezésének pontos megállapítása Divald nagy szakismeretét és jártasságát dicséri. A milyen gondos az anyag összegyűjtése, olyan megbízható és pontos a műtárgyak leírása is. Rövid pár sorban szabatos, minden apróságra kiterjedő képet ad a műalkotásokról, s az egyes formákat és elemeket kimeríthetetlen gazdagságú terminológiával írja le. Majd mindegyiket kép kíséri, még pedig egytőlegyig igen sikerült képek ; látszik, hogy új duczokról vannak készítve, melyeket még nem tett tönkre a sok használat. Az egész lapra terjedő mellékletek élesek, finomak, művésziesek. A könyv azonban nem vonzó olvasmány. A folytonos részletező elemzés fárasztja az olvasót, az a lelki munka pedig, a melyet szükségképen végeznünk kell, hogy figyelmünket összpontosítva nyomon követhessük Divald magyarázatait, kimerít. Mintha adatgyűjteményt olvasnánk, mikor a könyvet forgatjuk. Része van ebben az írónak is, de a tárgy természetének is. Már föntebb utaltunk a föladat nehézségére, a mely akaratlanúl is a száraz leírásra szorítja az írót, s így megszabja a módszert, az elemzést. Divald rendkívül tömötten ír, a mellékmondatokat mondatrészekké gyúrva beleszorítja a főmondatba, s így, igaz, röviden, minden czikornya és fölösleges szó nélkül, de nehézkesen szerkeszti mondatait. Pedig épen nem mondhatnánk, hogy nem mélyedt rokonszenvvel a tárgyába. A tudós ambitióján kívül a szülőföld szeretete is vezette, sőt még a családi érzés is belejátszott munkája megírásába. A XVII-ik század legkiválóbb szepességi asztalosmestere, Kolmitz Kristóf, anyai ágon vérbeli