Századok – 1907

Történeti irodalom - Pechány; Adolf: Déjiny uhorského boja za slobodu r. 1848–1849. Ism. Jankovich József Mihály 78

78 TÖRTÉNETI IRODALOM. Kanitza, archbishop of Gran« lehetett ; csakhogy mi úgy tudjuk, hogy az esztergomi érsek, Kanizsai János, a király távollétében itthon maradt az országot kormányozni. Az angol király a városon kivűl, a második mérföldmutatónál találkozott császári és királyi vendégével, London polgármestere pedig a város népével Blackheath-nél Greenwich mellett tisztelkedett neki. Y. Henrik azután elkísérte Zsigmondot a főváros utczáin át a számára kijelölt szállásra, a westminsteri palotába, ő maga pedig a folyón túl, az ország prímásának, a canterbury-i érseknek mai napig fennálló palotájában, Lambethben szállt meg. A krónika szerint Zsigmond itt maradt május 22-ig, midőn Windsorba ment, hol — de ezt a krónika nem említi — a térdszalag-rend lovagjává avatták föl nagy ünnepélyességgel. Május 28-án a hollandi gróf érkezett meg vízen, és — mint a krónika beszéli — nem szállott partra, míg el nem ért a Lambeth-valace-ig, hol az angol király volt szállva. Három hétig és három napig maradt itt, azután a császári küldöttséghez, Garaiékhoz csatlakozva, átvitorlázott Francziaországba. Ez azonban tévedés, mert a gróf egyenesen hazament s nem vett részt a további tárgyalásokban. Zsigmondról még azt mondja a krónika, hogy a Kentgrófságban fekvő Leeds-kastélyba (towarde ye castell of Ledys) költözött át oly czélból, hogy ott bevárja az angol király feleletét a béketárgyalások ügyében. Ezentúl nem említ róla többé semmit, valamint a canterbury-i meddő egyezségről sem szól, hanem áttér az angol-franczia háború eseményeire. KROPF LAJOS. Dejiny uhorslcého boja za slobodu r. 1848—1849. Napísal Adolf Pechány. (Az 1848—1849 évi magyar szabadságharcz története. Irta Pechány Adolf. Kiadta a Magyarországi tót közművelődési egyesület.) Budapest, 1903. Hornyánszky Viktor kny. 8-r. 6, 319 1. Sok képpel. Ismeretes dolog, hogy a hazai tót történeti irodalom jórészt a nemzetiségi politika szolgálatában keletkezett és fejlődött, sőt akad még ma is egy-egy tót történetíró, a ki a Matica által kijelölt irányban haladva, jobb ügyhöz méltó buzgalommal igyekszik nemzeti multunk egyik-másik korszakát hamis világításban feltüntetni. Ezen irány törekvéseivel szemben dicséretes kivétel az előttünk fekvő munka, mely a tágabb értelemben vett olvasó közönség részére készülvén, népies formában, sok képpel illusztrálva tárgyalja az 1848—1849 évi szabadságharcz tör-