Századok – 1907
Történeti irodalom - Šufflay Milán: Die dalmatinische Privaturkunde. Ism. Szentpétery Imre 75
76 TÖRTÉNETI IRODALOM. tanulmányozása egyszersmind arra az erős befolyásra is rávezet, melynek a délvidék okleveles gyakorlata a byzanczi császárság részéről ki volt téve. Sufflay munkájának nagyobbik része épen a dalmát oklevél részeivel és különböző fajaival foglalkozik. Mind eme fejtegetések hazai diplomatikánkat nemcsak azon közjogi kapcsolatnál fogva érdeklik, melyben a dalmát városok a középkor folyamán hazánkhoz állottak, hanem azon hatás megállapításának szempontjából is, melyet a délvidéki okleveles praxis hazánknak attól merőben elütő okleveles praxisára gyakorolt. Mert míg egyfelől tény az, hogy királyaink a dalmát városokkal való érintkezésben nem egyszer teljesen a délvidéki okleveles gyakorlatot követik, — miként ezt pl. II. Bélának a salonai egyház javára szóló, szerzőnk által is érintett 1138-iki oklevele mutatja, — úgy másfelől az is kétségtelen, hogy hazai okleveles gyakorlatunkban egyébként is vannak olyan elemek, melyek a nyugati gyakorlattól elütnek, és eredetük hazánknak a délvidékkel, főként pedig Byzanczczal való összeköttetésében keresendő. E szempontból különösen érdekesek a szerzőnek azon fejtegetései, melyek a dalmát okleveleknek anathema-formulájára vonatkoznak. így pl. megtudjuk, hogy a 318 nicaeai atya átka, mely Szent Istvánnak teljesen az itáliai császári kanczellária egyik terméke nyomán készült veszprémi oklevelében is előfordúl, ') byzanczi eredetű és különösen a dalmát oklevelekben rendkívül gyakori. Minthogy pedig a nicaeai atyák átka a veszprém-völgyi apáczák oklevelében is előfordúl, ez a körülmény az első királyunk kanczelláriájában érvényesülő byzanczi befolyásra mutat, a mi a két oklevél hitelességét annál inkább megerősíti és talán a veszprémi oklevél dictatorának eredetére is enged következtetést. Igen tanulságosak szerzőnk művének a dalmát oklevelek keltezésére vonatkozó fejezetei is, hol hazai diplomatikánkkal ismét több érintkezési pontot találunk. Ellenben kifogást kell emelnünk a sűrűn előforduló »kroatisch-ungarischer König« kifejezés ellen ; valamint nem helyeselhető azon eljárás sem, melyet szerzőnk a feldolgozott munkák felhasználásában követ. Többször találunk ugyanis ilyenféle jegyzeteket : Cf. Breslau, 442 ff. Ez azt sejtetné, hogy az idézett helyen a tárgyalt dologhoz hasonló, esetleg bővebb fejtegetést találunk, összevetvén azonban a két helyet, azt látjuk, hogy szerzőnk az illető helyet idézőjel nélkül szórúl-szóra, vagy megfelelő módosítással egyszerűen átírta. Bizonyosan a nyelvi nehézségekkel való küzdés okozta, hogy a szerző így könnyített dolgán, de az eljárás ') Olv. erről szóló értekezésemet: Századok, 1903. 297. és köv. 11.
