Századok – 1907

Értekezések - PÓR ANTAL: Anjouk és Wittelsbachok - II. közl. 777

ANJOUK ÉS WITTELS В ЛСН OK. 789 igérte neki. Ellenben az új pápa, XI. Gergely, néhai VI. Kelemen pápa kis-öcscse, nagy jóakarója volt a császárnak és tényleg segített is rajta.1 ) Magyar- és Lengyelország egyesülése nagy befolyással volt Németország politikai hangulatára.2 ) Miközben Nagy Lajosnak, mint a császár legveszélyesebb ellenségének hatalma félelmetesen növekett, az ellenszenv Németországban mind hangosabban nyi­latkozott a császár ellen. Ezt az ellenszenvet — mint tudjuk — a császár mértéktelen terjeszkedési vágya szította, mely immár Brandenburgot elnyeléssel fenyegette és Csehország határait Regensburgon és Nürnbergen túl szinte Thüringenig kiterjesz­tette.3 ) Nov. 5-én halt meg Kázmér lengyel király és már nov. 28-án szövetkeztek a bajor berezegek, a pfaltzi Ruprecht, a meisseni markoláb, a bambergi püspök, a nürnbergi porkoláb (barggraf) »támadóik« azaz a császár ellen.4) A bajor herczegek szövetkezésére, kik a császárt a bajor Lajos császár példájával indokolt terjeszkedésében korlátozni akarták, IV. Károly azzal felelt, hogy a sváb városokkal, a Wit­telsbachok ellenségeivel lépett szövetségre.5 ) Ezenfölül megvette Fürstenberget, e jelentéktelen városkát az Odera melletti Frank­furt közelében ; a várost megerősítette, hidat veretett az Oderán, hogy legyen harczászati kiinduló és támpontja, a honnét Bran­denburgot megtámadhassa, a mi a szomszéd fejedelmeket és urakat igen nyugtalanította.6 ) Megszerezte Mühlberget is az Elbe mellett, mely Fürsten­berghez hasonló támpontúl kínálkozott. Erre Nassaui Gerlach, a mainzi érsek és választófejedelem is a császár-ellenes párthoz állott, mert ha a Luxemburgok Bran­denburgot is elfoglalják, Csehországhoz egy második király­választó szavazati jogot nyernek s egyúttal akkora hatalommal rendelkeznek, mely a király-választást, a választófejedelmek e busás jövedelmi forrását nagyon megapasztja. Időközben a bajor herczegek új szövetségest nyertek Puch->) Regesta Imp. VIII. P. 127/c. 2) Steinherz, ki IV. Károly császár viszonyát Nagy Lajoshoz beha­tóan tárgyalja: Mittheilungen, IX. 582. 3) Veitmili Beness : Eodem tempore emit imperátor in terra advoca­torum (Voigtland) versus Misnam (Meissen) et Turingiam (Thüringen) plura castra fortissima pro regno Boemie, et dilatatum est regnum et amplia­tum ad omnes partes vehementer. ') Regesta Imp. VIII. Reg. 517. «) Regesta Imp. VIII. 4830—4845. 6) Veitmili Beness : De hoe facto conturbati sunt principes et potentes illarum partium valde.

Next

/
Oldalképek
Tartalom