Századok – 1907
Tárcza - Veress Endre: Válasz Károlyi Árpád birálatára 565
566 TÁRCZA. A nuntius ez idézett szavait úgy értelmeztem, hogy a megküldött rajz a julius 27-ilci roham képét mutatja. Részleteit természetesen nem vethettem össze Károlyi leírásával (280. és köv. 11.), mivel nincs rajza, a hogy Marsigli térképének magyarázó szövege nincsen. így támadt az a gondolatom, hátha ó-stíl szerinti a két térkép keltezése, s akkor a második a julius 27-iki rohamot ábrázolja, az első térkép pedig a Károlyi munkájában (230. és köv. 11.) ismertetett junius 17-iki csatának, illetőleg a 18-ilci budai körülzárolásnak egyik előző napi olyan hadi eseményét vagy jelenetét, melyről Károlyi azért hallgat, mert bizonyára nem talált elegendő adatokat. Következtetésem logikus volt, ha nem is helyes, mert habár Károlyi így kiált fel, hogy »ki hallott olyat, hogy a XVII-ik században katholikus olasz ember az ó-naptár szerint számítsa az időt ?« — ismeretes, hogy Olaszország egyes államai nem egyszerre hagyták el a régi naptárt, sőt Grotefend tanúsága szerint pl. Pisa és Firenze csak 1750-ben fogadták el a Gergely-féle naptár számítást.1) Igaz ugyan, hogy Bologna Emilia tartomány székhelye, de szomszédos a két várossal és tartományával, melyekkel Marsiglinak összeköttetései is voltak. Még a két térrajzon ábrázolt ágyúzás, illetőleg a lövegek légvonala is befolyásolta ítéletemet s a már egyszer megrögzött hibás vélekedést, tudván, hogy junius 7-én ágyúzásra még nem került a sor, de 17-én már megkezdődött, ha tán nem is oly mértékben, mint a rajz mutatja, míg a második (nálam hibásan julius 27-ikinek mondott) térkép a julius 17-iki harcz képét mutatja. Ennyit tévedésemnek úgyszólván lélektani igazol ásaúl. Azzal a kijelentésemmel, hogy a második térképből könnyen pótolható az elsőn elmaradt jelmagyarázat, nem azt akartam mondani, a mit Károlyi belemagyaráz, hogy a két térkép identikus, hogy tehát betiii és jelei fedik egymást, hanem azt, hogy egy kis tanulraánynyal kiegészíthető s megérthető az elsőnek sok helye, így pl. az első térkép В betűjének a második térkép E betűje és magyarázata felel meg ; a D betűnek F, az F betűnek a H betű stb. Azt óhajtám egyszóval kifejezni, hogy az első térkép nem haszontalan, s elég könnyen magyarázható a másodiknak adataival, habár nem is minden pontja és részlete. A mi pedig a 14. lapon közölt szövegkép magyarázatát illeti, abban Marsigli maga, írja, hogy az ábrázolt akna julius 1-én robbant fel, nem pedig én, mint Károlyi jelzi. S hogy julius 1-én aknaművekkel és tüzekkel kombinált küzdelem is folyt a várból éjjel-nappal kitörő törökök és az ostromlók közt, arról Buonvisi nuntius is kapott épen elsejéről jelentést a budaitáborból. 2) J) Orotefend : Zeitrechnung des deutschen Mittelalters und der Neuzeit. Hannover, 1891. I. köt. 134. 1. ') Buonvisi id. jelentései, 126. 1.