Századok – 1907

Értekezések - HÖRK JÓZSEF: Muzsaji Vitnyédy István - III. bef. közl. 502

MTJZSAJI VITNYÉDY ISTVÁN. 513 nézetét oszták, a közbenjárók szerepét játszották, nem nagy, de mégis annyi sikerrel, hogy szemben Rottallal és az udvarral, egynek mutatta magát mindkét párt. Az erdélyi követek : Кару György, Teleki Mihály stb. máj. 12-én érkeztek meg. És mi lett ezen eperjesi gyűlésnek eredménye ? Az, hogy a megyék és városok követei sokat vitatkoztak, sokat panasz­kodtak, s midőn kérelmeikre, panaszaikra érdemleges feleletet nem kaptak, máj. 22-én elszéledtek. Az erdélyi követek is kitérő választ nyertek máj. 29-én, Rottal még aznap elhagyta Eperjest s így vége lett az ápr. 28-tól máj. 29-ig tartott gyűlésnek, a nél­kül, hogy valami eredménye lett volna, kivéve a sárospataki egyezséget, melyet Zrínyi Péter hozott létre, — ő tudta mi okból ; de ennek is ellentmondott Báthory Zsófia, Rákóczy Ferencz anyja. Rottal e kudarczot Nádasdynak s a tizenhárom vármegye követei között forgolódott embereinek, nevezetesen Hidvéghynek tulajdonította, és Zrínyit az előtte ismeretes részletek feltárásá­val, Yitnyédynek a császár ellen tervezett merénylete elbeszélésé­vel vallomásra bírta az összeesküvés, a »szövetkezés« részleteire nézve. Zrínyi vallomásának éle természetesen Nádasdy ellen fordult.1) Nádasdy jun. 13-án tényleg gyűlést tartott Thököly, Hid­véghy, Vitnyédy és Bercsényi részvételével Trencsénben. De Leopold s az udvar, melynek ezt Rottal jun. 21-én feljelentette, még mindig várni kívánt, »míg az események job­ban ki nem fejlődnek.« Azonban az eperjesi gyűlés dolgainak megbeszélésére 1669 jul. 16-ra Rottal elnöklete alatt a magyar tanácsosokat Bécsbe hívták. A több mint egy hétig tartó tanács­kozásnak az lett a vége, hogy Rottal eperjesi eljárását helyesel­ték s a király aug. 2-án leiratban biztatta a megyéket, hogy sérelmeik orvosoltatni fognak s hogy legközelebb országgyűlést fog összehívni. Ezen gyűlésről a többi elégületlenek között különösen Zrínyi Péter ment el dühösen. Oly dühösen, hogy még az udvari illemet is megsértette. Dühének az volt az oka, hogy — vala­mint pár héttel ezelőtt mellőzték őt a károlyvárosi generális kinevezésénél — most nem adták meg neki, a mit kért, a fel­vidéki főkapitányságot. Zrínyi fenyegetőzött ! Épen ezen időtájban a felvidékiek újra a török segítségét keresték A paff y által, és Zrínyi neje, Frangepán Anna, ki leányánál Ilonánál (beteg volt) Rákóczy sárospataki várkas-33

Next

/
Oldalképek
Tartalom