Századok – 1907

Értekezések - HÖRK JÓZSEF: Muzsaji Vitnyédy István - III. bef. közl. 502

MÜZSAJI VITNYÉDY ISTVÁN. 505 végtelenül fájt a sok seb, melyből — mint utazgatásai közben tapasztalá — a haza vérzett, vakmerő tervet főzött ki s azt minden áron keresztül is akarta vinni. Ugyanis »köztudomású dolog volt, hogy I. Leopold király, mint szenvedélyes vadász, csekély kísérettel messze el szokott bolyongani a bécsi Práter­ben, Laxenburg vagy Ebersdorf berkes környékén, úgy hogy néhány merész ember meglephette, kíséretét könnyen leverhette és őt magát élve vagy halva kézrekeríthette volna. Erre készült most Vitnyédy és tervében Thököly István sógorára, báró Petrőczy Istvánra támaszkodott, ki mint lutheránus, vele benső össze­köttetésben állott, vitéz férfiú volt és Kasza-várát a Vág mellett felajánlá, hogy oda vihessék a fogoly királyt és tarthassák fogva mindaddig, míg a magyaroknak minden kívánságát nem tel­jesíti.« — Vitnyédy és Petrőczy bejelentették tervöket Wes­selényinek, de a nádor erélyesen tiltakozott ellene s megtiltotta a király bántalmazását, mert a király jó, csak tanácsosai rosszak.1) »Mindamellett Vitnyédy nem hagyott fel tervével, mely­nek kivitelére egy új kedvező alkalom kínálkozott. I. Leopold házasodott... és a programm szerint csekély kísérettel, incognito, arája, Margit spanyol királyleány elébe kellett mennie az osztrák­stájer határig, a semmeringi Schottwienig. Vitnyédy tehát ez útjában akarta megrohanni és elfogni, s e végre Zrínyi Péterhez küldött Csáktornyára, adjon 40—50 huszárt a vállalatra ; 2) de ez megtagadván a kívánságot, a czélzatot meghiúsította. Midőn Wesselényi Vitnyédy szándékáról értesült Pozsonyban, ha akkor ott kapja, a Dunába dobatja nagy haragjában, így azonban nem tehetett mást, mint hogy megkérte Nádasdyt, ölesse meg Vitnyédyt rendes lakóhelyén, Sopronban.«3 ) — »Zrínyit is kérte, ölesse meg őt, ha Csáktornyára jő ; a mit Zrínyi meg is ígért,4 ) ámbár eszeágában sem volt bátyjának kedves emberét bántani.« — Miért, miért nem, az országbíró sem akart megfelelni a felhívásnak. A királyi lakodalomra sok magyar úr ment fel Bécsbe s az 1666 decz. 5-től folyó nászünnepélyek alatt volt módjukban egymással érintkezhetni. Wesselényi Zrínyi útján újra meg­kezdte az alkut Gremonville követtel. Gremonville felhozta a Vitnyédy által fogalmazott szerződés pontjait s azt kérdezte : !) Pauler id. га. I. 108—109. 11. 2) Pauler id. m. I. 109—110. 11. — Szalay szerint (id. m. V. 108— 109. 11.) 500 embert kért. Hasonlóan Horváth Mihály szerint is 500 embert kért. Id. m. VI. 22. 1. — Orsz. Levéltár : N. R. A. fasc. 673. nr. 48. 3) Horváth, Szalay egyértelmű állítása szerint a föntebb idézett helyen. 4) Pauler id. m. I. 110. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom