Századok – 1907

Történeti irodalom - Soltész Gyula: Az 1494 és 1495 évi királyi számadások művelődéstörténeti vonatkozásai. Ism. Perepatits István 457

TÖRTÉNETI IRODALOM. 457 dagodtak szinte oly mértékben, a mily mértékben sülyedt az ország többi része. Felső-Magyarországnak kereskedelme Lengyelország felé e korban legvirágzóbb. A XVI. és XVII. század közgazdasági állapotainak vizsgálata után a főbb kereskedelmi utakat, a pénzeket és mértékeket, a vámot, liarminczadot és árumegállító jogot, valamint a kereskedelmet előmozdító vagy gátló egyéb körülményeket tárgyalja a szerző. Keresi az arányt behozatalunk és kivitelünk között, s külön értekezik a magyar borkivitelről. A lengyel néppel való sok százados érintkezésünkben kétségkívül egyik legfontosabb kulturális kapcsolat a két ország közt a kereskedelem. A szerző úgyszólván töretlen úton haladva gyűjti egybe s fűzi össze a levéltárakban és kiadott oklevelekben erre vonatkozólag található elszórt adatokat. A lengyel nyelvben való jártassága is képessé teszi Divékyt arra, hogy e téren még több derék munkával gyarapítsa történetírásunkat. A magyar történet egyik legszomorúbb korszakát világítja meg Soltész Gyula értekezése, midőn az 1494 és 1495 évi királyi számadásokból igyekszik feltüntetni azt a pénzügyi zavart, mely Mátyás halála után egyik főoka volt a királyi tekintély és a katonai hatalom sülyedésének. A számadások művelődéstörténeti fontosságát kétségbe vonni nem lehet, mert az állam összes bevételeiről és kiadásairól szóló pontos feljegyzések az államháztartásnak s egyúttal a királyi kincstár állapotának is hű képét tükröztetik vissza. Méltán adnak reflexiókra alkalmat s mindennél beszédesebben mutatják e számok az ország pénzügyi hanyatlását, ha II. Ulászló másfélszázezer forintos budgetjét a Mátyáséval, vagy akár a III. Béláéval összehasonlítjuk, kinek évi jövedelme már századokkal korábban körülbelül négy millió forintra rúgott. Soltész keresi a hanyatlás okait, s a kincstartók és pénzbeszedők hűtlenségén kívül megtalálja abban, hogy a királyi földbirtokok egy része még Beatrix és Korvin János kezén van, a só-és érczbányák keveset jövedelmeznek, mert javításuk sokba kerül, egy részöket pedig zálogba vetették ; bérbe adták továbbá a harminczadokat és az erdélyi huszadot, a melyek tehát szintén kevesebbet jövedelmeznek a kelleténél. A városok s a szászok censusa és taksája, a székelyek és kunok adója nem sokat lendítenek a zilált pénzügyi viszonyokon. A kapzsi főpapok és főurak is minden alkalmat megragadnak, hogy a gyönge királyt okkal-móddal megzsarolják. A nádor és a gazdagságáról híres Bakócz Tamás ezreket csikartak ki tőle költségeik megtérítéséül, mikor a lőcsei találkozóra elkísérték. Ugyancsak busás összegeket húznak a királyi kincstárból subsidium czímén a budai országgyűlésen megjelent országnagyok. Jellemző, hogy