Századok – 1907

Tárcza - Vegyes közlések - Viszota Gyula dolgozata Eötvös József és Trefort Ágoston 1841-ben tervezett folyóiratáról 270

270 TÁRCZA. Defoe fölszólalása kissé el is késett, mert—mint tudjuk — az angol kormány már 1703 végén ajánlotta azt a császárnak, hogy enged­ményeket tegyen a magyar fölkelőknek, s a bécsi angol követség közölte az udvarral Anna királynő ajánlatát, hogy kész lenne köz­benjárni a Rákóczival kötendő béke érdekében.1) Annak oka, hogy Defoe ezekről a dolgokról még nem értesült, valószínűleg az, hogy egy politikai röpiratáért épen akkor fogva volt s emlékiratát fogságából intézte az új miniszterhez. KR. L. VEGYES KÖZLÉSEK. — A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA első osztályának febr. 4-iki ülésén Ferenczi Zoltán levelező tag olvasta fel székfoglalóűl Petőfi és a socialismus czímű értekezését. Megjegyezte, hogy az Akadémia mindeddig csak egyszer foglalkozott Petőfivel, t. i. 1858 decz. 15-én, midőn a nagyjutalmat Összes Költeményei 1847-ben megjelent kiadásának Ítélte oda. Ezután felolvasása tárgyára térve, a socialismus tanait ismertette röviden, s ezekkel szemben a költő műveiből és leveleiből mutatta ki, hogy Petőfi nem volt socialista. Petőfit a munka és tőke ma előtérben álló kérdései nem is érdekel­hették ; ő a franczia forradalom elvei alapján a nép (tegyük hozzá : a magyar nép) politikai szabadságáért lelkesedett s küzdött lanttal és karddal kezében. Ezért volt republikánus is, mert ezt a politikai szabadságot csak köztársaságban hitte elérhetőnek. Ferenczi Zoltán­nak az adott alkalmat — nem annyira a Tudományos Akadémia, mint inkább valami más gyülekezet elé való — értekezésének meg­írására, hogy a nemzetközi és egyéb socialisták szokásba vették, Petőfit mint a socialismus egyik első bajnokát ünnepelni. — Ferenczi székfoglalója után Heinrich Gusztáv r. tag Viszota Gyula vendégnek Eötvös József és Trefort Ágoston 1841-ben tervezett folyóiratáról szóló dolgozatát ismertette. E folyóirat az 1840-ben megindult, de csak­hamar megszűnt Budapesti Szemle folytatása lett volna. A hely­tartótanács javasolta a tervezett folyóiratra az engedély megadását, a nádornak azonban aggodalmai voltak annak politikai irányzata tekintetében ; cautiót s az ismeretlen (!) Trefortról informatiókat kívánt stb. Mire a folyamodók két évi huzavona után végre meg­kapták az engedélyt, már — úgy látszik — kedvöket vesztve, lemondtak a folyóirat megindításáról, melyből soha egyetlen füzet sem jelent meg. ') Olv Angyal Dávid ezikksorozatát : Erdély politikai érintkezése Angliával. Századok, 1900. évf.

Next

/
Oldalképek
Tartalom