Századok – 1907
Történeti irodalom - Békefi Remig: A népoktatás története Magyarországon 1540-ig. Ism. Erdélyi László 161
TÖRTÉNETI IRODALOM. 163 közeire kevésbbé kellett ösztökélni az embereket, banem inkább mérsékelni, törvényekkel korlátozni a nyers természetet s eszményibb javak felé irányítani. A legelső feladat volt hithirdetőket behívni és nevelni. Azért mindjárt megkezdődött a papi iskolák szervezése a püspöki székhelyeken és a monostorokban. De világos dolog, hogy nem lett mindenki pappá, szerzetessé, a kit egyházi iskolákban tanítottak ; mert a szüleiktől felajánlott (oblatus) kis fiuk, legalább csekély részben, mire felnőttek és kitanultak, az egyházi hivatásra alkalmatlanoknak bizonyultak. Ezek elbocsátva, a világban mint deákok, írnokok kerestek foglalkozást. Számuk azzal is szaporodott, hogy a plebánusok nagyobb községekben az istentisztelet szertartásszerű végzése czéljából már az első századokban iparkodnak gyermekeket énekkarrá szervezni, őket az éneklésre, a hangjegyek és énekszövegek olvasására, s csupa buzgóságból esetleg többre is megtanítani. így keletkeztek a plébániai iskolák kezdetben a plebánus, utóbb a nála étkező diák (clericus, scholasticus), iskolamester (magister, rector scholarum) és segédtanító (locatus) vezetése mellett. A tovább tanuló énekesfiukból szintén diákok lettek. A tatárjárás korában mindenfelé látunk az oklevelekben clericus-diákokat, kiknek a clericus-papi rendhez csak annyi közük van, hogy papi iskolában tanultak, papi műveltséget, latin írástudást szereztek és nagyrészök fölvette a kisebb rendeket, de azután világi életet élt, irnokoskodott, prókátorkodott vagy tanított, és akárhányszor városi jegyző vagy pap, kanonok, sőt püspök lett. A tanult nemes ifjak a »magister« czímmel különböztették meg magukat, míg a diákok közt feltűnően sok a szabados és jobbágyi származású. A nemes ifjak előkelői, valamint a királyi herczegek udvari oktatásban részesültek, pap, diák és nemes mesterek vezetése mellett. A nők oktatását apáczák végezték kolostoraikban. Igen természetes, hogy a fejlődés legszembetűnőbb azon gazdagabb községekben, a melyek önkormányzatot nyerve, mint városok, plebánusokat maguk választották, róla és templomáról, istentiszteletéről, énekkaráról, iskolájáról maguk gondoskodtak, s mindebben bizonyos fényűzést is engedtek maguknak, versengtek egymással ; míg a földesúri patrónusoktól függő falvakban a plebánusok buzgalmának ernyedtével az ének és olvasás tanítása alábbszált, megszűnt, a káptalani és monostori iskolák pedig az első buzgóság után kötelességszerűen, olykor ellankadva, majd megint nekibuzdulva, átlag mégis sokkal egyenletesebben teljesítették feladatukat, mint az egyre fejlődő, gazdagodó s a külföldi mozgalmak iránt fogékonyabb városi iskolák. Ezeknek lendületét mutatia az, hogy egy-egy városban több is van, talán ugyanannyi, a hány temploma van magának a városnak. 1522— 11*
