Századok – 1907

Értekezések - SÖRÖS PONGRÁCZ: Zermegh János és munkája - I. közl. 97

ZERMEGH JÁNOS ÉS M I NKÁJA. 99 A nem épen javak nélkül szűkölködő nemes család törő­dött fiainak nevelésével, és János is oly mértékben szerzett isme­reteket, hogy tollával biztosíthatta magának jövőjét. Mikor úgy húsz éves volt, helyet néztek ki számára, hogy gyakorlati iskolázása is legyen. Az az összeköttetés, a mely a szlavóniai családok és a közűlök elszakadt, roppant gazdagságot, előkelő méltóságot szerzett Zapolyaiak közt fönnállott, a mely körülmény miatt János bátyja már korábban Zapolyai János erdélyi vajda udvarában vállalt szolgálatot, az alig fölserdült Jánost is Erdélybe vitte. Nem katonának, hivatalnoknak szánták ; a vajdánál kan­czelláriai gyakorlatra akart szert tenni. Zapolyai titkára, Raveny Mihály tanítgatta a hivatalos iratok szerkesztésére. Néhány évig folyt csak a kanczelláriai gyakorlat, mikor a mohácsi veszedelem napja, a töröknek orkánszerű pusztítása hazánk felett elviharzott. A kétség és várakozás napjaiban Zer­megh a vajda mellett van, bár a szegedi táborozás idején nem lehetett mellette, mert akkor nem beszélne arról, hogy a vajda mintegy 20,000 embert gyűjtött zászlai alá. De itt nem is reá, hanem harczosokra volt szükség. Tollát akkor kezdték foglalkoz­tatni, mikor Zapolyai 152G október 1-l-re tanácskozást hívott össze Tokajba, hogy ott barátaival az ország helyzetét meg­beszélje. Mivel a következő hónapokban még fokozódik az írásos munka, Zermegh eléggé el volt foglalva. A tokaji tanácskozás Zapolyaiban látta az ország meg­mentőjét s megtette az előkészületeket, hogy az ország fejévé legyen, szétküldte a királyválasztó országgyűlés meghívóit. A vajda a török kivonulása után megindult az ország szi­vébe s október 30-án Budán tartózkodik, honnan csak november 9-én ér Székesfej érvárra. A következő napokban Zermegh is részese azon szomorú s örömet keltő eseményeknek, melyek II. Lajosnak Eejérvárra vitele, a királyválasztás és koronázás kapcsán lefolytak. November végén János király és udvara Esztergomba ment telelni, s itt voltak 1527 kora tavaszáig, mígnem a márczius 17-re hirdetett országgyűlésre Budára utaztak. Az országgyűlés idején Zermegh a maga fiatal tapasztalatlanságában csak a külső díszt, a megjelenő ismeretlen urak kíséretét szemlélgette, meg végezte hivatalos dolgát, mely János király intő, kinevező, ado­mányokról szóló leveleivel jelentékenyen gyarapodott. Később a hadi mozgalmak hírei érdekelték, majd az a látványosság, mely julius 25-én !) kínálkozott, midőn Török Bálint a híres >) A napot Szerémiből ismerjük. M. Tört. Emi. írók, I. 170. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom