Századok – 1906

Történeti irodalom - Jorga; N.: Geschichte des rumänischen Volkes im Rahmen seiner Staatsbildungen. Ism. Kropf Lajos 938

940 TÖRTÉNETI IRODALOM. A mondottak után az olvasó teljesen el lehet készülve arra a felfedezésre, hogy az oláhok ősi hazájának keresésénél Jorga még mindig a régi állásponton van és Dáczia ősi lakosainak nyilvánítja nemzetét; de a szellemi felvilágosodás jelének kell tekintenünk, hogy elveti a honalapító Radu Negru (der fabelhafte Gründer des walachischen Fürstentums) regéjét. Mindazonáltal még mindig gyárt történelmet puszta nevekből, mint előtte Xénopol is tette. Az ő szemében Dorman »ist ein rumänischer, auch geschichtlich erwiesener alter Name.« Ha az efféle adatok örömet szereznek neki, szívesen szolgálhatunk többel is. így pl. ezt a régi oláh családnevet megtalálhatja a Provence régi történetében is, és egyik viselője mai napság egy jóhírnevű angol aczélgyár főnöke Clevelandban, a ki még nem tudja, hogy elődei a Kárpátok havasai közt legeltették nyájukat. A bottal faragott etvmologiákra alapított történetírás dolgában Jorga ép oly vakmerő, mint Xénopol. Szolgáljanak például a következők : Miután megemlíti, hogy az oláhok a beszterczei kerületben már a XIV. században nagy pathos-szal hivatkoztak évezredes birtokjogaikra az illető vidéken (úgy látszik, valami hamisítványt idéz, de hagyjuk ezt), Jorga úgy folytatja tovább, hogy a magyarok e régi lakosságtól vettek át oly szókat, mint »cser, mely egy Erdélyben igen elterjedt fának a neve, melynek kérgét bőrcserzésre használják.« Ilyen szó továbbá szerinte a latin okiratokban található curtis is, mely a hatóság székhelyének megjelölésére szolgál, és a kcrep-corahie, a Maros folyón közlekedett járóművek egy nemének a neve. A cser szóra egyetlenegy idézetet ad a Zimmermann-Werner-féle Urkundenbuchból, tehát szerinte a szó oláh eredetű. Német barátai azt a fölvilágosítást adhatták volna neki, hogy annak a fának még az ő nyelvükön is zerreiche a neve. Kerep nevű hajók nemcsak a Maroson jártak, hanem Budapest közelében (Kerepes) és Pannonhalma tájékán is; a curtis szó pedig megvan Du Cange szótárában is, a hova aligha az oláhok révén jutott. Ilyen kártyavárak építésével foglalkozik az oláh »történetírás.« Mint látjuk tehát, nem volna érdemes sok időt fecsérelnünk Jorga előttünk fekvő munkájára. 0 minden mentegetőzése mellett is telivér irredentista és magyarfaló dáko-román, a ki fajának rendes taktikája szerint csak azt mondja el az oláhok történetéből, a mi saját malmára hajtja a vizet, és midőn nemzetéről ír, jelszava : Nil nisi bonum ! nem pedig Nil nisi verum, ! Azért nem idézi teljesen Kekaumenost vagy Makariust az oláhokról, és ámbár sokat mesél pl. »über die Gräuelthaten der Magyaren« 1848/49-ben, mélyen hallgat a nagyenyedi dúlásról. Különben a magyar szabadságharcz nála csupán a »kaiserliche Truppen« büntető expeditiója »gegen die Rebellen.« A mai viszonyok jel-