Századok – 1906
Tárcza - Géresi Kálmán: A lőcsei új könyvtár 666
TÁRCZA. A LŐCSEI ÚJ KÖNYVTÁR. A lőcsei ág. ev. templom két karzatán és az ugyanott levő kis levéltári szobában voltak minden rendezés nélkül évtizedek óta elhelyezve azon könyvek, melyek a régibb, most már megszűnt lőcsei ágostai felekezeti középiskola és az evangelikus egyház tulajdonát képezték. Mintegy huszonhat évvel ezelőtt jött Lőcsére lakni egy nyugalomba vonult katonai törzsorvos, dr. Weszter Lajos. Tősgyökeres lőcsei származású, sok tekintetben különcz, de magas és nemes gondolkozású férfiú, ki ezen könyveket lankadást nem ismerő bámulatos kitartással, nagyrészt a huszonnégy évig tartó munka közben megszerzett alapos bibliographiai ismeretekkel rendezte. Kezdetben csupán az egyháza és a tudomány iránt való szeretet lelkesítette, de munka közben megszerette a könyveket, és megszerette szűkebb hazájának, a Szepességnek művelődéstörténeti múltját s talán jövendőjét is. A rendezés és katalogizálás munkáján kívül éveken keresztül bejárta Lőcse minden házát, padlását ; utána kutatott a könyveknek és okiratoknak, elkérte azokat a tulajdonosoktól és összehordta a templomba. Gondja kiterjedt a szomszéd falvakra is ; gyűjtött mindent : könyvet, kéziratot, régit és újabbat, tekintet nélkül a tartalomra vagy arra, hogy megvan-e már az illető könyv a könyvtárban. Az a csodálatos lelkesedés, melylyel az ügyet felkarolta, a reggeltől estig tartó magános munka, melyet a templomban végzett, sokak érdeklődését felkeltette. Lelkes szószólóját és önfeláldozó munkását látták a teljesen önzetlenül fáradozó férfiúban a magyar, különösen a szepességi érdekeknek. Ajándékoztak sokan, majdnem minden régibb szepességi és lőcsei család. Ezek közt név szerint meg kell említenünk Okolicsányi-Zsedénvi Ede urat, ki mint