Századok – 1906

Értekezések - SZABÓ DEZSŐ: Két Árpád-kori oklevél 620

KÉT ÁRPÁD-KORI OKLEVÉL. Két Árpácl-kori oklevelet szándékozom röviden bemutatni. Az egyik azon oklevelek számát szaporítja, a melyek ez ideig meglehetősen ritkák diplomáink sorában, mert még a tatárjárás előtti korból, 1232-ből való. A másik oklevél valamivel később, IV. Béla uralkodásának utolsó évei alatt keletkezett. Tulajdonképen nem is egy oklevél, hanem mindjárt három. A régiség tehát mindenesetre emelné ez oklevelek értékét; sajnálnunk csak azt lehet, hogy érdekességük csupán diplomatikai szempontból nem oly nyilvánvaló, mint históriai értékük. Tudvalevő dolog, hogy az oklevelek faját tekintve, legrégibb diplomáinkban mily kevés a változatosság. A szóbanforgó két diploma is, mindamellett, hogy voltaképen négy oklevél, mégis csak egy oklevélfajhoz tartozik, mert mindegyik donatiót foglal magában, tehát egyszerű adománylevél. Igaz, hogy a donationális eljárásnak szinte legrégibb módját ismerjük meg ezen oklevelekből, de ismereteinket csak ebben az egy irányban gyarapítják, másban alig. Az 1232-iki oklevél formulái a legegyszerűbbek. Lapidáris, jóformán semmitmondó areiifja vezeti be : »inspectis fidelis nostri . . . servitiorum meritis.« A narratio elmaradván, históriai dolgot nem tudunk meg belőle. Következik az adományozott föld megnevezése, majd a statutio megtörténtének kijelentése, a határok megjelölése és befejezésképen a datum. Röviden meg kell említenünk, mi ebhen mégis a jellemző. Különös a statutio módja. Ezt egy rövid mondat így fejezi ki : »et in possessionem eiusdem terre ipsum per Meiern clericum nostrum, Stephanum canonicum Albensem feciinus introduci.« Szerfölött kezdetleges és bizonytalan eljárás. A szövegből nem tudjuk meg, vájjon a székesfehérvári káptalan kiküldöttje volt-e István kanonok? A mondatból magából nem látszik valószínűnek, hogy az lett volna; viszont a későbbi szokás arra mutat, hogy a káptalani embert nem a király jelöli, hanem az illető káptalan küldi ki a király felszólítá-