Századok – 1906

Tárcza - Vegyes közlések - A pannonhalmi Szent Benedek-rend története 479

TÁRCZA. 479 jegyzőjénél található Horka név lappanghat. Szent István atyai nagybátyját Mihdly-níxk nevezik krónikáink. Pogány nevét nem tudjuk, pedig aligha volt keresztneve s így a Michael nyilván valami hasonló hangzású pogánynév helyett, talán a későbbi Árpádoknál annyira kedvelt Béla helyett áll, melynek ősibb alakja a turk-bolgár Boila, Buila, átmeneti alakja tehát Beila, Behela lehetett. Az efféle névcserére sok példa van ; pl. a Tómaj nemzetségnél Dienes (Dionysius) keresztnévvel a hasonló hangzású pogány Tonuz nevet helyettesítették. Mihály = Béla felesége lehetett a lengyel Adelhajd, mert az ő fiai: Szár László (Ladiszlav) és Vazul (Vacul = Yanzil, Vencel, Vaclav) viseltek oly neveket, melyek a cseh és lengyel fejedelmi házaknál voltak szokásosak. A XIII. századbeli lengyel évkönyvek forrása nyilván olyan régebbi följegyzés volt, mely Adelhajd férjét a név említése nélkül csak magyar »herczeg«-nek mondta, s későbbi betoldás, hogy ez a magyar herczeg Jesse azaz Gyejcsa volt. Mihály fiai közül Szár László volt az idősebbik ; abból pedig, hogy krónikáink, bár jól tudták a genealógiai kapcsolatot, mégis Szent István patruus-ának (atyai nagybátya) teszik meg, azt látjuk, hogy Szent Istvánnál is idősebb lehetett, mert a patruus szót itt magyar észjárás szerint »Szent István bátyja« értelemben kell magyaráznunk. Endre, Béla és Levente az ő fiai voltak. Hogy a három testvérről mégis az a hit terjedt el, hogy Vazulnak a fiai, ennek eredete az az atyai hatalom volt, a mit ősi szokás szerint a korán árván maradt kiskorúak fölött az atya öcscse gyakorolt s a mit azután Szent István végső évei alatt a velők ellenséges érzelmű királyi udvar mindenféle rágalommal megtoldott, pl. hogy nem is törvényes származásúak s így nem méltók arra, hogy a magyar királyi trónra jussanak. Lélektanilag csakis ily magyarázat teszi érthetővé a krónikaíró kifakadását a Vazultól való származtatás ellen, s az is természetes, hogy ennek a krónikái anyag legrégibb alkatrészéből kell erednie, abból a részből, melyet az Árpádok ifjabb ágának trónrajutása után mindjárt az első évtizedek alatt szerkesztettek. A PANNONHALMI SZENT-BENEDEK-REND TÖRTÉNETE ismét egy új kötettel gyarapodott. E legújabb kötet, az egész sorozatban a harmadik, a pannonhalmi főapátság történetének is harmadik korszakát öleli fel 1405 — 1535-ig. Tárgyalja az uralkodók reformáló törekvéseit s a pannonhalmi apátságnak főapátsággá való szervezését. A tizenegy fejezetre osztott munka a monostor külső és belső életének minden oldalról megvilágított képét adja a tárgyalt korszakban. Az egyes fejezeteket részint Sörös Pongrácz írta próbált tollával, részint Rezner Tibold pannonhalmi főiskolai tanár, kinek nevével most találkozunk először a monumentális mű