Századok – 1906

Tárcza - Vegyes közlések - A középkor nagy járványairól (Győry Tibor felolvasása) 379

380 TÁRCZA. erősebben dühöngött Olaszországban, elannyira, hogy Nagy Lajos király, Endre testvére halálának megbosszulására indított hadjáratából Siciliából hazatérni volt kénytelen. Németországban kétszázezer helység teljesen kihalt. A német mezítlábas szerzetesek közül 124 ezer pusztult el. A párisi Hôtel-Dieu kórházban naponta 500 volt a halottak száma. Nagy családok, egész kolostorok teljesen kipusztultak. Hazánkban véghez vitt pusztításairól 1348 — 1350-ig Pethő Gergely krónikája (184. 1.) jegyezte fel, hogy »a világnak három részein oly rettenetes döghalál uralkodott, hogy ilyen beteges ember a másikat csak lehelletével is megölte.« Az olaszok mortalega grande, a németek das grosse Sterben néven nevezték a XIV. századbeli járványt és okiratokat datáltak róla. Az orvosokról egybehangzó volt a vélemény, hogy beváltak a bajban. Ott maradtak a ragályozott területen, nem menekült el egyik sem, bár számosan estek hivatásuknak áldozatul. Magoktartása nagy mértékben járult hozzá, hogy tekintélyük emelkedjék, noha tudományuk tehetetlenül állott a bajjal szemben. Fontos utóhatása volt a nagy járványnak, hogy az emberek, a hatóságok, törődni kezdtek a közegészség ügyével. A lepra (bélpoklosság), ezen már az ó-korban is előforduló betegség, a keresztes hadjáratok idején ütötte fel újra fejét. A bél, poklosok ápolására alakultak a Johannita és Lazarita lovagrendek. A betegség elterjedtségét a XIII-ik században eléggé bizonyítja . az a körülmény, hogy — bár ez a szám is nagyon elégtelen volt — kétezer leprás-kórház állott fen Európában. A járvány . terjedését nagyban előmozdította a gyapot alsórulia használata s a közös nyilvános fürdők, melyek annyira életszükségletei voltak még a XVI-ik században is az egész nyugatnak, hogy az attól való eltiltás az egyházi átok súlyosító záradéka volt, melyet a pápa a szerencsétlen IV. Henrikre kimondott. A leprások ellen úgy védekezett a lakosság, hogy kiközösítette őket a társadalomból. Vagy a leprás-kórházakban. helyezték el a betegeket, vagy ha ilyen a közelben nem volt, a helységek határain kívül eső szabad' területen telepítették le őket, honnan évente mindössze egyszer-kétszer volt szabad helységeikbe ellátogatniok, hogy szükségleteiket beszerezzék- A mezőn kirit nagy fehér műké/zel és kereplőkkél tartoztak láthatókká, illetőleg hallhatókká tenni magukat. Elbúcsúztatásuk a társadalomból vallásos szertartással történt. Templomba vitték, szentelt vízzel meglocsolták őket, requiemet tartottak fölöttük, végűi néhány rögöt d,obtak lábaikra, úgy hogy a szerencsétlenek symbolikusan egyháziig és társadalmilag halottaknak cleklaráltatt&k. Ennek megfelelőleg semmiféle polgári jogot nem gyakorolhattak, jiem is élvezhettek, pl. nem örökölhettek. A keresztyén szeretető azonban ige» sekszpr dús ajándékpkban részesítette őket,