Századok – 1906

Történeti irodalom - Illés József: A törvényes öröklés rendje az Árpádok korában. Ism. Dőry Ferencz - 352

353 TÖRTÉNETI IRODALOM. Kivált a szerződési jog részesült annyira mostoha bánásmódban, hogy a szerző maga is csekély eredmény reményével fogott a munkába ; a beható kutatás azonban csakhamar megczáfolta ezt az előítéletet, s Illésnek sikerült a szerződést mint az Árpád-kori magyar jogélet kifejlett intézményét bemutatni. Nevezetesen megállapítja, hogy legrégibb idevágó okleveles emlékeink — ilyenek néhány töredékes adattól eltekintve csak a XIII-ik századból vannak — a kötelmi jog fejlődésének abba a szakába vezetnek, mely a készértékek kicserélésének korát már túlhaladta, vagyis a hol már ismerik a szolgáltatás és ellenszolgáltatás — esetleg hosszabb idő múlva bekövetkező — teljesítésére irányuló kötelezettséget, s a hol a teljesítés ki is kényszeríthető. A szerződések, a mint Árpád-kori okleveleinkben megjelennek, a régibb korból fenmaradt bizonyos formalitások mellett is világosan consensualis szerződések, melyeknél tehát nem a forma, hanem a felek akaratának megegyezése hozza létre a szerződést. Szoros értelemben vett formális szerződésre, minő a római stipulatio vagy a germán wettvertrag, nincs példánk. Az okirat is kezdetben csak bizonyítási eszköz, és pedig nem is kizárólagos, s csak lassankint válik az eskü és a tanuk háttérbe szorításával teljes erejű bizonyítékká, sőt a szerződés formaszerű kellékévé, de ekkor sem mint a szerződés létrehozója, hanem csak mint az akarat megegyezésének a jogbiztonság követelte szükségszerű kifejezése. Illés meggyőzőleg vázolja ezt az átalakulást, s kimutatja, hogy az Árpád-kor vége felé már készen van a szerződés typikus formája — a régi magyar vagyonjog sarkintézménye — az öröTcvallás (fassio) lényegében úgy, a mint azt Werbőczinél találjuk. A szerződő felekre vonatkozó okleveles példák gazdag sorozatával igazolva látjuk azt az állítást, hogy a szerződési jog a társadalmi ellentétekkel szemben némi nivelláló szerepet játszik, a mennyiben a rendi tagozódás válaszfalait áttörve, a különböző népelemeket mint egyenrangú feleket hozza egymással jogi kapcsolatba. Itt rámutat a szerző az ügyleti képviseletre mint már kifejlődött intézményre, majd kimerítő felsorolást nyújt a szerződések változatos tárgyáról, foglalkozik a rokonok és szomszédok jogának a szerződés érvényére való befolyásával, a királyi consensussal, a szerződésnek eskü, tanuk, kezesség által való megerősítésével s a szerződés teljesítésével, kiterjeszkedve különösen a beiktatásra, az oklevelek átszolgáltatására s a szerződés nem teljesítésének következményeire. A beiktatásról (statutio) kimutatja, hogy már a XIII-ik században is abban a kifejlődött alakjában jelenik meg, mint később 1848-ig fenmaradt, s hogy nemcsak a királyi adomány