Századok – 1905
Történeti irodalom - Tagányi Károly; Réthy László; Pokoly József; Kádár József: Szolnok-Doboka vármegye monographiája. I–VI. köt. Ism. Lukinich Imre 859
861 TÖRTÉNETI IRODALOM. 870 területébe esett, voltak az alsó-ilosvai (Urgum), kosályi (Sturum) és szamosujvári (Congri) állomások (castra stativa), melyeket Réthy az említett helyeken talált értékes feliratokkal együtt ismertet. A római kort követő népvándorlás koráról már föntebb szóltunk. Ezek után következik a vármegye tulajdonképeni története, és pedig a IX-ik századtól a XIY-ik századig Tagányi Károlytól, ettől kezdve napjainkig (1886) Pokoly Józseftől. A volt Belső-Szolnok vármegye területének kialakulása a sókereskedéssel függ össze, mely egyrészt a Szamoson és a Tiszán Szolnokig tartott, hová minden tavaszszal a király sóját szállították, másrészt szárazföldi úton, Szilágysomlyón, Margitán át a Bihar-megyei Szalacsig, hol a sóhajósok (czellerek) a maguk sóját értékesítették. Ez a sókereskedés már a honfoglalást megelőző időben bizonyos területi összetartozást létesített, úgy hogy »Szent Istvánnak . . . midőn Szolnok vármegyét megalapította, a volt Külső-Szolnokhoz a későbbi Közép- és Belső-Szolnok megyék területét is hozzá kellett csatolnia.« (232. 1.) E megyék egyházi joghatóság tekintetében ugyan részint a váczi, részint az erdélyi püspökséghez tartoztak, hanem azért egy törvényhatóságot képeztek, egy ispánnal, egy udvarbíróval, egy várnagygyal és hadnagygyal. A váradi regestrum (1209 — 1235) ugyanezt igazolja, Ez a területi összefüggés a külső-és közép-szolnoki részek közt a tatárjárás alkalmával semmisült meg, ámbár a közigazgatási egység egyelőre megmaradt; csak midőn 1263 óta a szolnoki főispánság tisztét állandóan az erdélyi vajda viselte, intézményszerű jelleget kölcsönözvén ez által az állandó egyesítésnek, ekkor nyer az ősi megye fejlődése új irányt. A vajda t. i. az óriás megye igazgatásának megkönynyítése, hatalmának kellő érvényesítése végett Külső- és Közép-Szolnok, valamint a volt Belső-Szolnok területének igazgatását külön-külön ispánokra bízta, a minek természetes fejleménye lett azután a három külön törvényhatóság s ezzel kapcsolatban a Külső- és Közép-Szolnok, majd Belső-Szolnok elnevezések. A három Szolnok megye ősi egysége ily alakban a XY-ik század első negyedében (1406—1427) még fennállott; ez időtájt válhatott teljesen külön Külső-Szolnok megye. Szentgyörgyi és Bazini János gróf 1463-ban ugyan még szolnoki főispánnak czímezte magát, ez alatt azonban csak Közép- és Belső-Szolnok megyék főispánja értendő; utóda Dengelegi Pongrácz János pedig 1464-ben már csupán Közép-Szolnok megye főispánja. A XY-ik század közepe táján kialakúl tehát itt is az önálló megyei főispánság s így az említett megyék közt fennállott százados kapcsolat végkép megszűnik.
