Századok – 1905

Értekezések - BLEYER JAKAB: A magyar hun-monda germán elemei - IV. befejező közl. 902

A MAGYAR HUN-MONDA GERMÁN ЕЬЕМЕГ. 905 Már а » (lesta Theodorici« szerint is segítette Theodorik ebben a harczban az ő nagybátyját, Valamert. » Walamer conglobatis suis duce Theodorico fratrueli suo, super Hunos irruit.« *) Hogy Detreh a hagyományban közvetlenül lépett-e az említett fejedelmek helyébe, vagy hogy már előtte is egy személyben olvadt-e össze valamennyinek szerepe, — talán Valamerben, — az itt ép oly kevéssé dönthető el, mint föntebb a Pannónia elfoglalásáról szóló hagyományban. Theodorik maga bizonyára csak a Yl-ik század második felében lépett a mondába, tehát akkor, mikor a pannóniai hun-monda a történeti Burgund-mondával minden valószínűség szerint már egybe volt kapcsolva és Kremheld már helyet foglalt a pannóniai hagyományban. Általánosan elfogadott nézet,2

) hogy Dietrich csak az Etzellel való kapcsolat folytán lépett a Burgund-Nibelung-niondába, hogy tehát Dietrich szerepe eredetileg és szervesen nem tartozik ezen monda keretébe. Ez a nézet, mint a magyar hagyomány bizonyítja, csak részben helyes. A burgundok pusztulásáról szóló monda, a mit Attila okozott, természetesen önállóan is záródhatott le, a nélkül, hogy egy idegen, Attila haláláról képződött monda rá hatással lett volna. Az esemény után nemsokára híre terjedt Németországban, hogy Attila egy Ildikó nevű germán leány kezétől halt meg és hogy a hun birodalom Attila fiainak viszálykodása következtében véres liarczok után felbomlott. A gótok, vagy pedig egy bizonyos gót avagy germán fejedelem, úgy látszik, nem játszottak ebben az első hírben vagy mende-mondában — legalább a mennyiben ez a monda szempontjából felhasználtatott — valami jelentős szerepet. A Burgund-mondát ez a hír befejezéséhez juttatta és a következő évtizedekben a frankok összekapcsolták a mythikus Nibelung-mondával. Ebben az alakjában vándorolt azután az egymáshoz fűzött és — a mennyire lehetett -- egymással szerves összefüggésbe hozott Burgund-Nibelung-monda északra, a hol költői formában és sajátosan skandináv elemekkel vegyítve, később az Eddában jegyeztetett fel. A Nibelung-monda azon szerkezetére nézve tehát elfogadható az az állítás, hogy Dietrich csak későbben lépett a Nibelung-niondába. Másképen fejlődött a monda Pannóniában. Detreh szerepe a pannóniai hun-mondában már kezdettől fogva benne volt. A hunok képviselőjével (Attila) szemben állott a germánság képviselője vagy képviselői (Vala•) MGH. Ser. Rer. Merov. II. 202. 1. — V. ö. Matthaei id. ért. 23. 1. 2) V. ö. Symons id. m. 703. 1. W. Wilmanus : Der Untergang der Nibelunge, 15. 1. Az utóbbi egyáltalán tagadja, — ebben azonban semmiesetre sincs igaza, —- hogy a hun- és Bnrgund-monda történeti hagyományokból fejlődött volna. SZÁZIDOK. 1905. X. FÜZET. 62