Századok – 1905

Értekezések - BLEYER JAKAB: A magyar hun-monda germán elemei - I. közl. 602

A MAGYAR HUN-MONDA GERMÁN ELEMEI. 625 második hangmozdítás is,1

) úgy hogy Etela a longobárd nyelvben nem fejlődhetett Attilá-ból. A gepidákról és nyelvükről csak annyit tudunk, hogy a gótokkal rokontörzs voltak, hogy tehát nyelvük a keleti germán nyelvcsoporthoz tartozott.2

) Az i-umlauton belül — eltekintve az e > i változástól — az a-nak e-vé való palatalizálása következett be legkorábban. Ez a folyamat — mondja Streitberg3) — »scheint gemeingermanisch zu sein, vollzieht__sich jedoch erst im Sonderleben der einzelnen Dialekte. Die Übereinstimmung in der Wandlung lässt vermuten, dass wenigstens der Keim der Bewegung noch in die urgermanische Zeit zurückreiche. Im gotischen scheinen die westgotischen Eigennamen der Konzilienakten wie Ega, Egica, Egila, Emila usw. auf i-umlaut hinzudeuten, wenn sie, was das wahrscheinlichste ist, aus Agja, Agica, Amila usw. herzuleiten sind.« Nincs tehát akadálya annak, hogy a kései gótban egy a > e változást feltegyünk, és minthogy a gótban nem következett be a második hangmozdítás, mi sem áll útjában azon feltevésnek, hogy a kései gótban Attila neve nyelvtörténetileg *Ettila-vá fejlődött. Ezzel pedig a magyar Etela formához érkeztünk meg. A magyarban az e, t és l hangok változatlanúl maradtak meg ; a szóközépi г azonban gyakran e- vagy ö-vé változott.4) így pl. Kézai Ditricus-t ír, míg a későbbi krónikák Detricus-t írnak ; a hun-históriában előforduló Kntmheld (olv. Krömheld) Krímhild-ből fejlődött ; ugyancsak a hun-történetben krónikáink Ecűburg mellett Ec?<lburg-ot (olv. Ecölburg) és Ezelburg-ot is írnak stb. A szóvégi a Kézainál szilárd, s Etela genitivusa és dativusa »Etelae«. A későbbi krónikákban Attila magyaros neve »Ethele«-, a hol is a szóvégi a nyelvtörténetileg fejlődött e-vé, mint pl. megya > megye, leventa > levente, zemera > zemere stb.5) A magyar Etela-Etele tehát minden nehézség nélkül származtatható a korai gót Attila-ból és a kései gót Ettila-ból. Ha ez a megfejtés nemcsak lehetséges, hanem tényleg helyes is, fontos eredményhez jutottunk, mert olyan névről van szó, melynek viselője az egész hun hagyomány középpontjában áll. Világosan következik ebből : először, hogy a huntörténet legalább részben valóban a magyar nép ajkán élt és *) Olv. W. Bruckner : Die Sprache der Langobarden, 1895. 56. és 164. И. 2) V. ö. О. Bremer : Ethnographie der germanischen Stämme. A H. Paul-iéle Grundriss der germanischen Philologie, III. 825. 1. s) Urgermanische Grammatik, 1895. 78. 1. *) V. ö. Melich czikkét : Nyelvtudom. Közlemények, XXXV. 27. 1. s) V. ö. Melich czikkét: Magyar Nyelvőr, XXXIII. 316. 1.