Századok – 1905

Értekezések - TÓTH-SZABÓ PÁL: Jászó a főkegyúri jog történetében - II. bef. közl. 223

JÁSZÓ A FŐKEGYÚRI JOG TÖRTÉNETÉBEN. 239 takozás maradt. Szatmári és a kassaiak ragaszkodtak jogukhoz épen úgy, mint a konvent. így történt, hogy mikor Pál ч prépost 1515-ben meghalt, a kegyurak és a konvent miut hatá­rozott ellenfelek állottak egymással szemben, mindkét fél magá­nak követelvén a préposti szék betöltését. Rendkívül érdekes a mérkőzésük, miért is bővebben szólunk róla. A mint a kassaiak értesültek Pál prépost már-már elközelgő haláláról, sürgős levelet írtak Szatmárinak. A püspök, míg egyfelől megköszöni értesítésüket, másfelől megrójja őket. mert nem írták meg : vájjon meghalt-e már a prépost vagy nem; de hogy minden eshetőségre készen legyenek, emez igazi diplomatához illő választ adja nekik : »Ugy gondoltuk, hogy királyi meghagyó parancsot eszközöljünk ki számunkra, mely­ben a felség kijelentené, hogy mi vagyunk annak a prépost­ságnak a kegyurai és meg is akar minket e kegyuraság birto­kában tartani ; nektek pedig megparancsolná, hogy azt, a kit én arra a prépostságra választottam, kötelesek vagytok abba bevezetni és behelyezni. És lia a rendtagok ellenkeznének, hatalmatokban álljon a prépostság birtokait megszállani, sőt magát a monostort elfoglalni, nehogy úgy tűnjék fel a dolog, mintha mindezt a saját felelősségünkre és tekin­télyünkkel tennők, a mint ezt a király leveléből világosabban meg fogjátok érteni. A miért is keressetek és válaszszatok a prépostságra alkalmas, tanult, jó erkölcsű és tiszta életű sze­mélyt, olyat, a ki nekünk is tetszik ; ha máshol nem találtok, válaszszatok a rendtagok közül, a kit a királyi felség meg­hagyó levele szerint vezessetek és helyezzetek be a prépost­ságba, hogy nyilván kitűnjék, hogy mi választottuk és tettük a prépostot, nem pedig a rendtagok. Ha pedig a rendtagok valamiben ellentmondanának, járjatok el a királyi parancs szerint, foglaljátok el a monostor birtokait, sőt magát a monostort is, ha mindez botrány, vérontás és emberhalál nélkül megtörténhetik ; ha pedig ezek nélkül a monostor ki nem ostro­molható, akkor legalább birtokait foglaljátok el s a tőletek választott prépostot az elfoglalt javakból tartsátok mindaddig, míg másképen nem fogunk gondoskodni.« x) Senki sem jellemezte még hívebben Szatmári Györgyöt, mint ő maga magát e pár sorban, a mikor bevallja, — hogy csak egyet említsünk — hogy önző hatalmi czéljainak elérésére gyenge urát, de mégis csak koronás királyát szándékozik durva eszközül felhasználni. A püspök aláírásával ellátott levél eredetije (kelt Pécs-várában, 1515 aug. 18-án) Kassa város levéltárában : 945. Közöltem a Tört. Tár id. h.

Next

/
Oldalképek
Tartalom