Századok – 1905

Értekezések - TÓTH-SZABÓ PÁL: Jászó a főkegyúri jog történetében - II. bef. közl. 223

JÁSZÓ A FŐKEGYÚRI JOG TÖRTÉNETÉBEN. —- MÁSODIK ÉS BEFEJEZŐ KÖZLEMÉNY. II. A KEGYÚRI JOG ÁTRUHÁZÁSA. A szerzetesek nemzeti életünk hosszú századain át vezérei, tanítói, mesterei voltak a magyar népnek. Vallási, kulturális, szellemi és anyagi téren érdemeik el nem tagadhatók, igaz szívvel, tiszta észszel még csak nem is kisebbíthetők. Szentegyházaik az igaz vallásosság, monostoraik a szakadatlan és anyagi jutalmat nem váró munka édes otthonai voltak. De multak a századok, változtak az idők s velők változtak az emberek és erkölcseik is. A tiszta vallásosságot az lires külsőségek keresése, a szellemi javak becsülését az anyagiak túlságos szeretete háttérbe szorította. A XV-ik század második felében ez az erkölcsi, tehát benső átalakulás nemcsak nálunk, hanem Európa valamennyi művelt népénél észlelhető. Szerzeteseink életében is szemmel látható ez az átalakulás, s eredménye az, hogy e későbbi kor szerzeteseiről már nem szólhatunk oly elismeréssel, mint a magyar keresztyénség első századaiban. A XV-ik század második s még inkább a XVI-ik század első felében monostoraink élete az előző korhoz viszonyítva szembeötlő hanyatlást mutat; szerzeteseink megfogyatkoztak nemcsak számban, hanem erkölcsben és tudományban is. így, bár nem tervszerűen, magok eszközlik, hogy monostoraik, egykoron való dicsőségüknek, áldásos életüknek hallgatag tanúi, egymás után jutnak idegen kezekbe. Ama számos ok között, mely a szerzetes-élet hanyatlását előidézte és eredményezte, kell felemlítenünk a monostorok kegyurasága révén keletkezett számos visszaélést, főképen pedig királyainknak amaz eljárását, hogy királyi kegyúri jogaikat gyakran átengedték, átruházták magánosokra, egyháziakra is, de gyakrabban világiakra. Nem volt ez baj abban a korban, mikor királyaink az egyház, a haza