Századok – 1905

Értekezések - ILLÉSSY JÁNOS: A Jász-kunság eladása a német lovagrendnek - II. bef. közl. 138

ILLÉSSY J. A JÁSZ-KUNSÁG ELADÁSA A NÉMET LOVAGRENDNEK. 13» téig, a Magyarországba áttelepedést s a határvédelmet illetőleg sikertelenül foglalkoztatták.1) Kollonics ajánlatát helyesnek és «lfogadandónak tartja a kormányzóság. Azonban óvatosságra int. A tárgyalást körültekintéssel kell vezetni, hogy sikertelenség esetén feltűnés és szégyen nélkül vonulhasson vissza a rend. A megveendő birtok összeírását, urbáriumát mindenesetre színről-színre látni kell ; sőt Eisenheim a helyszínén személyesen győződjék meg a szóbanforgó birtok minémüségéről s a helyi viszonyokról. Kollonicscsal a szövetséget úgy kell megkötni, hogy a szövetség három év múlva megszűnvén, a, Kunság örök tulajdonúi menjen át a rend kizárólagos birtokába. Általában a szövetség oly pontossággal szerkesztendő meg, hogy sem a jövedelem felosztását, sem a birtok adminisztrálását illetőleg a rend zavarba ne jöhessen Kollonics közbejöhető halála esetére sem. A mi a vételár előteremtését illeti, arra nézve emlékeztet a kormányzóság Schwendi Lázár generális végrendeletére, a ki tetemes vagyonát, családja kihalása esetére, a rendnek hagyományozta oly kikötéssel, hogy az Magyarországot a török eilen védje s ott katonai kórházat állítson fel. A család csakugyan kihalt, a vagyon azonban Schwendi leánya révén oldalági örökösök kezébe jutott. A dolog tisztázását az elsassi komturra lehetne bízni s az ezen hagyatékból nyerendő pénzt a magyarországi vételre fordíthatnák. De ha a pénz sürgősebben kell, akkor nincs más hátra, mint a rend tartományaira vetni ki, még pedig nem fejenként felosztva, hanem az egyes balleiokra róva ki vagyoni képességük arányában. A katonai gyakorlatokhoz szükséges vár megszerzését ettől az ügytől külön kellene választani; arról lehet később is gondoskodni, ha már egyszer megvetette a lábát Magyarországon a rend.2) Majerhofen A. M. F. kanczellár egy külön jelentésében szintén örömmel üdvözli a magyarországi birtokszerzést. О annak idején nagy segítője volt Ampringennek hasonló törekvésében. Nem rajtok múlt, hogy sikert nem értek, hanem a politikai viszonyokon. A törökkel épen béke volt s a béke megszegésének tekintetett volna, ha a német lovagrendnek Magyarországon várat adnak állandó katonaság kiképzésére. A részletekre már nem emlékszik, de arra igen, hogy Ampringen és Kollonics ifjúságiikban igen jó barátok voltak, noha Ampringen későbbi magyarországi szereplésével Kollonics nem értett egyet. Igen üdvös, hogy a rend mozogni kezd. A porosz tarto-V. ö. idézett czikkemet a Századok 1902-iki évfolyamában. 2) A n. lovagr. lt. II. 22. 27. 114—116. 129.