Századok – 1904

Értekezések - THALLÓCZY LAJOS: A rómaiak Boszniában - II. közl. 837

A RÓMAIAK BOSZNIÁBAN. 849 Domavia és Plumbum (a mai Olovo), a római ezüst- és ólom­bányászatnak e két főhelye. A régi Domavia, mely 235 — 254 között municipiumból coloniává lett, Srebrenica körűi a mai Gradinában feküdt. Allott egy várból, felső és alsó városból, székhelye volt a pannon-dalmát ezüst- és egyéb érez bányák felügyelőségének, a hol, mint a hatalmas maradványok bizonyítják, nagy költséggel és számos munkaerővel dolgoztak.1) Az erdők elég tüzelő anyagot szolgáltattak, felhasználhatták a patakok vizét s bizonyára itt találták már azt a nyugati Boszniában honosként emlegetett hegyi lófajt, melyet azután teherhordásra alkalmazhattak.2) Teljes ismeretével a kőzeteknek, megtalálták mindenütt azokat a helyeket, a hol az érczerek kipattantak s kitűnő vas szer­számokkal rendelkezvén, követték a nyomot tárnaszerűleg, nyi­tottak azonban aknákat is. Műveik négy évszáz folyamán állottak üzemben, s hogy nagy mennyiség került innen is a világpiaezra, bizonyítja az Argentaria név s az, hogy a százados dúlások után is fenmaradt emlékezete e római bányaművek­nek, melyeket a középkor csak folytatott,3) A nemes fémekkel kapcsolatban nagy bányatevékenységet fejtett ki a római kormányzat a vas bányászata s ipari feldolgo­zása terén. Fontosságát, hasznát avasnak hamar felismerték, s a meghódított tartományokban azonnal ügyet vetettek rá, hogy meg­találják s egyúttal fel is dolgozzák. Dalmáczia, illetőleg a mai Bosznia nagy bővében volt s van a vasnak.4) Északon a banja­lukai, prijedori, sanski-mosti, kostajnicai kerületben, délen Foj­nicában, Visokoban találják. A rómaiak mindezeket a helyeket ismerték, s ha a sok primitiv vashuta-romok közt a rómaiak­nak eddigelé csak ritkán akadtak nyomára, a vas-szükségletet s földolgozását első sorban a Sirmiumban fennállott paizsgyár, a salonai fegyvergyár s Aquincum meg Siscia hasonló műhelyei­nek már a létezése is igazolja.5) A rómaiaknak ezt a nagy bányatevékenységét csak úgy érthetjük meg, ha meggondoljuk, hogy igen nagy és olcsó Die Ausgrabungen in Domavia. Badimsky У. — W. Ж. X. 218.1. U. о. IV. 202—242. — Pogatschnig : Alter Bergbau in Bosnien cz. tanul­mányában W. Ж. II. 152. 1. összehasonlítván a római-korbeli s a közép­kori bányaemlékeket, amazokról azt állítja, hogy jólétre mutatnak, míg a középkorban már szegényesebben, takarékosabban dolgoztak. Pogatsehnik feledi a rabszolgamunkát. 2) Strabo, IV. 207. 3) Srebro — ezüst ; a későbbi Bosna Argentina jelző. *) Dalmatia . . . ferrum habnndans emittit exp. totius mundi. Georg, latini min. Ed. Biero, p. 119. Evans, 9. 6) Bómai vashutákat elszórva találtak mindenfelé ; a sanski-mosti kerületben Badimsky. W. M. I. 209.

Next

/
Oldalképek
Tartalom