Századok – 1904

Történeti irodalom - Lukács Ferencz: A magyar pénzügy fejlődése. Ism. Takáts Sándor 75

76 történeti irodalom. 76 használt. Munkája elején, mintegy 35 lapon, törvénykönyvünk és kiváló történetíróink művei alapján a magyar adórendszer, és a pénzügyi igazgatás rövid történetét adja. Azután a pénzügyi közigazgatás szervezetét ismerteti, még pedig az összes törvények, rendeletek és utasítások felhasználásával. Teljes és világos leírásban olvashatjuk itt az osztrák adórendszer beosztását, kifejlődését Magyarországon; a pénzügyi szolgálat, a fináncz-prokuratura, a kincstári, a pénzügyi ügyészség és pénzügyi igazgatóságok szervezetét és területi beosztásukat. A. szerző az országos és a kerületi pénzügy-igazgatóságok működési területét s az alájok rendelt hivatalok megnevezését és számát ügyesen összeállított statisztikai táblákon mutatja be. Ugyanilyen táblákon olvashatjuk a Bach-korszak adóhivatalainak teljes beosztását is. Erre következik a könyvnek leghosszabb fejezete, mely több mint száz lapon át a pénzügy-, vám- és adó-őrség szervezetének történeti fejlődéséről szól. A történeti fejlődést azonban csak 1850-től fogva találjuk meg. A szerző ugyanis a régi kor adó- és vámőreinek dolgaival egyáltalában nem foglalkozik. Pedig mindenki gondolhatja, hogy a fináncz nem új találmány, s ha más néven szerepelt is, de mégis meg volt már századokkal ezelőtt. A hol vámok voltak, ott vám-őröknek is kellett lenniök. S csakugyan, a finánczok őseit ott találjuk a harminczadosok mellett. Részint lovon, részint gyalog szolgáltak, s a körülfekvő utakat kellett járniok, hogy a contrabandálókat megcsípjék. Ezeket a régi vám-őröket, vagy ha úgy tetszik, pénzügyőröket, iberrájter, szatrapa vagy hajdú néven nevezték. A határ-harminczadoknál, a hol a hajókon és a szekereken lévő árukat megvizsgálták, az iberrájtereken kívül vízi-látók (wasser-beschauer), száraz-látók és rév-látók is hivataloskodtak. Mindezeknek a hivatala igen sok teendővel járt s a mellett örökösen életveszedelemben forogtak. A régi időkben ugyanis a csempészet sokkal jobban virágzott mint a mi korunkban. A magyar és horvát dohány-csempészek pl. Mária Terézia és II. József korában- 70 — 80 lovas fegyveressel jártak, s még a sorkatonaságot is megkergették. A csatatéren olykor 15—20 halott is maradt. így 1764-ben Ausztria határán csempészeink a 26 lovas és gyalog katonával megerősített iberrájtereket tíz órai harcz után teljesen szétverték. A csempészeknek 64 fegyveres lovasuk volt, s ezek kisérték a szekerekre rakott tömérdek dohányt. A csempészek ellen egész sereg rendeletet adtak ki, de e rendeleteknek nem igen volt foganatja. Még az sem sokat használt, hogy a határok mentén levő utakat rendes katonasággal őriztették. A csempészeknek ugyanis messzemenő