Századok – 1904

Történeti irodalom - Fraknói Vilmos: Gróf Széchényi Ferencz. Ism. Váczy János 777

778 TÖRTÉNETI IRODALOM. jellemének csak főbb vonásait alkotta meg; bevégzett, művészi képet nem szándékozott adni, s így sokat bízott olvasójára, hogy a kép rajzának utolsó simításait önmaga tegye meg azon az alapon, melyet az író lerakott. A magyar művelődés történetének írója fölötte nagy hasznát fogja venni a műnek így is, és épen abból a szempontból, a melyből Széchényi Ferencz pályája helyesen megítélhető, a miben maradandó hatású és áj iránymutató. De az is bizonyos, hogy Széchényi Ferencz működésében és jellemében néhány adatot, néhány vonást máskép fog az általános nemzeti élet fejlődésének keretébe illeszteni, és a Széchényiek örökletes lelki sajátságai közül a legfeltűnőbbeknek olyan psychologiai magyarázatát fogja nyújtani, a mely az egyén jelleme és a kor általános hangulata, a nemzet közérzése közötti kapcsolatot mélyebben nyomozza. Széchényi Ferencz és fia István között az örökölt lelki sajátság hasonlósága s a nemzeti életbeli ellentét a legtanulságosabb. Istvánban szinte ismétlődik minden vonás, a melyet apja jellemében látunk, s mégis mily roppant különbség a kettő között. És e különbséget a kor általános szelleme teszi oly nagygyá; pedig a miben a két férfiú annyira kiváló, az valóban örökölt lelki vonás. Csakhogy a fiu, István, áldozó készsége mellett merész reformátor, a ki megérti a kor szavát ; apja csak áldozatra kész férfiú, a ki lelkesen segít a nemzet közszükségén. Amaz rombol, hogy teremtsen, mert látja, hogy a rendkívüli időkben rendkívüli eszközökre van szükség; az irodalmi mozgalom irányát társadalmivá és politikaivá teszi s maga áll a küzdelem élére. Emez óvakodik harczot idézni maga ellen, mert hasonlíthatatlanúl kevesebb az erély és önbizalom benne. Pályájuk érintkező pontjai lényegben és külsőségben mindenütt feltűnnek; de Ferencz erényei meggyarapodva szállanak örökségül fiára, hibái pedig megfogyatkozva s a kor általános hangulatától és a politikai élet változásaitól mérsékelve s nagyrészt mentve. Mind a ketten szenvednek a félreértéstől, mind a kettőt égeti bűntudata, melynek alapjai részint nemcsak mély vallásosság, hanem szinte, kivált Ferencznél, vallásos rajongás, részint pedig a megfutott pálya eredményeivel való elégületlenség s azoknak folytonos mérlegelése. Mind a ketten önmaguk idézik föl a közvélemény szavát önmaguk ellen ; de a Ferencz népszerűtlen hivatalos pályája nincs kapcsolatban valami nagy eszmével, mely megértethetné hibáit, míg ellenben Istvánnak minden tévedéséhez rendkívüli czéljai adnak lélektani kulcsot. Széchényi Ferencz somogyi főispánságát erős kritikával tárgyalták a XlX-ik század első tizedében, mert az udvar politi-