Századok – 1904

Tárcza - Szláv történeti szemle (Margalits Ede; Ernyey József és Zseltvay Gyula) - Kwartalnik hystoryczny - 581

582 TÁRCZA. ugyanekkor megnyerte Laczkó vajdát, a ki politikai tekintetből hajlandó volt elfogadni a latin szertartást. Tervét támogatta a krakói püspök, ki a magyar befolyás kijátszásával keresztül vitte Rómában, hogy a pápa Andrást, Erzsébet királyné gyóntatóját püspökké szentelte s megbízta a moldvai egyház szervezésével. András működéséről semmit sem tudunk; tartós eredményei legalább nem lehettek, mert Laczkó vajda áttérése után nemsokára meghalt. A szereti püspökség ekkor Lengyelországhoz tartozott, és noha Zsigmond lépéseket tett a magyar hierarchiához való visszacsatolása érdekében, a kérdés elintézetlen maradt. így történt azután, hogy 1412-ben a szereti székre magyart is, lengyelt is jelöltek. Az utolsó szereti püspököt 1433-ban nevezték ki János barát személyében, kinek halálával a czím adományozása is megszűnt. Az új moldvai püspökség alapítása az 1414—1439 évekre esik. Baja (Bania) német telep volt az első székhely, noha a püspökség kezdettől fogva a magyar hierarchiához tartozott. Hihetőleg magyar szerzetesek révén keletkezett, kik között a Hunyadi János és Kapisztrán által pártfogolt minoriták tűntek ki. A terjedő huszitismus és az óhitűek támadásaival szemben keveset tehettek ugyan, mert Teoktysta metropolita feldúlta klastromaikat, könyveiket pedig nyilvánosan elégette. Az üldözést Hunyadi szüntette meg, a ki Pétert, Sándor vajda fiát tette vajdává ; de ezt is már 1456-ban elűzték. Az új püspökség néha évekig betöltetlenül állott, mert a vajdán kívül a lengyel és a magyar király versengtek a praesentálás jogáért. A kinevezett püspök rendszerint Magyarországon vagy Lengyelországban nyert stallumot s egyházmegyéjét csak ritkán látogatta meg. így tett pl. Szegedi Tamás 1497-ben, valamint az utolsó püspök Marinovski, aki lengyel létére, Várdai Ferencz udvarában tartózkodott. A XVI-ik század folyamán a moldvai püspökség megszűnik, noha a magyar szerzetesek tovább is működtek ott és klastromaik túlélték a török uralom fénykorát. — Tokarz Waclaw (2. füz. 262—276. 11.) a varsói herczegség zsidóságának történetével foglalkozik. Egykorú statisztikai adatok alapján kimutatja, hogy pl. 1809 — 1812-ben egyes városokban 25—34 százalékát tették a zsidók az összes lakosságnak, mert Nagy Frigyes erőszakos politikája elől tömegesen menekültek a szabad herczegség területére. A porosz rendszabályok megfosztották őket a kiskereskedés lehetőségétől, az uzsorát és kocsmát szigorú felügyelet alá helyezték, eltörölték a hitközségi autonomiát és germanizálást kezdtek. Bövid idő alatt úgy ellepték a menekülők a varsói herczegség területét, hogy a kormány 1808-ban kénytelen volt rendkívüli eszközökhöz nyúlni és a zsidóság politikai egyenjogúságát tíz esztendőre felfüggeszteni ; azonban annyi kivételt statuált, hogy az intézkedésnek alig lőn